Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A baloldal ne züllessze tovább a magyar közéletet!"

A Fidesz-frakció visszautasítja az ellenzéknek azt a kísérletét, amely Kövér László házelnök szavainak kiforgatásával, minden alap nélkül, valótlan vádakkal illeti az Országgyűlés elnökét - írja keddi közleményében Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő.


Dátum: 2013-09-10 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:26:00.732432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tHangsúlyozza, a házelnök nyilatkozatában kifejezetten kizárta a „rossz ízű” értelemben vett rendeleti kormányzást. Egyértelművé tette: hosszútávon valamennyi politikai erő számára megfontolásra érdemes, hogy a legrészletesebb szabályok törvénybe iktatása helyett „érdemesebb lenne az energiákat nagyobb mértékben a végrehajtó hatalom ellenőrzésére fordítani".', 'A házelnök nyilatkozatában félreérthetetlenül az ellenzéki jogok kiszélesítése, valamint a kormány hatékonyabb parlamenti ellenőrzése mellett foglalt állást, ezért visszatetszőnek tartjuk azt a hazugságkampányt, amely az ellenzéki miniszterelnök-jelöltben megállapodni képtelen balliberális szervezeteket is közös platformra hozta. Felszólítjuk a baloldali ellenzék pártjait, hogy ne züllesszék tovább a magyar közéletet azzal, hogy az ellenzék ellenőrzési jogosítványainak bővítésére vonatkozó házelnöki felvetést jogaik korlátozására irányuló szándékként tüntetik fel! - zárul a politikus közleménye.

']

Kapcsolódó elemek