"Oszama jól van": hangfelvétel egy arab tévében
Az al-Kaida terrorszervezet egyik szóvivőjének tulajdonított hangfelvételt játszott le vasárnap az al-Arabíja arab hírtelevízió, amelyen a hang közli, hogy Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetője életben van, és egyúttal az Amerika-ellenes harc folytatására buzdítja az irakiakat.
Dátum: 2003-08-18 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:30.816048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A televízió a birtokába került felvételt Abder-Rahmán an-Nazsdinak, az al-Kaida egyik szóvivőjének tulajdonítja. Az AFP francia hírügynökség úgy tudja, hogy a felvétel augusztus 10-én készült.
An-Nazsdit eddig még nem említették a terrorhálózat szóvivőjeként, de az al-Kaida körözött 16 vezetőjéről összeállított amerikai listán szerepel a neve.
"Jó hírt szeretnék mondani a világon bárhol élő muzulmánoknak: Oszama bin Laden sejk életben van, nagyon jól van, és Omar molla (az afganisztáni tálibok vezetője) is él. Szeretnék egyúttal gratulálni iraki testvéreinknek a megszállás elleni hősies harcukhoz, amelyet mi támogatunk, és amelynek folytatására buzdítjuk őket" - hallható a hangfelvételen.
A beszélő szerint az Egyesült Államok az iraki háborúval semmibe vette az ENSZ véleményét, megsértett minden nemzetközi törvényt, és áthágta a morális elveket.
A szaúdi származású bin Laden és a tálibok egykori szellemi vezetője, Omar molla holléte az amerikai erők afganisztáni hadműveletei óta nem ismert, de állítólagos üzeneteiket az arab televíziók több ízben lejátszották.
MTI - fidesz.hu