Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Sportbarát kormány vagyunk, a tetteink is bizonyítják ezt"

A Vasas Pasaréti Sportcentrumában kedden délután, a klub egykori és mai sportolóinak jelenlétében, ünnepélyes keretek között felavatták a felújított Kovács Pál Vívócsarnokot. Varga Mihály örömét fejezte ki, hogy a beruházás megvalósult, mert mint mondta, olyan célt fog szolgálni, amely hozzájárul egy egészséges nemzedék felneveléséhez. Simicskó István arról beszélt, hogy a vívócsarnok egykori állapotát felidéző kisfilm megtekintése után kisebb fajta csoda a mostani létesítmény.


Dátum: 2013-09-11 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195402
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:26:04.689113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA vívócsarnokot megtöltő vendégek az ünnepség elején egyperces néma felállással emlékeztek a győri női kosárlabdacsapat szombati autóbusz-balesetében elhunyt sportemberekre. Ezt követően egy rövid film mutatta be a létesítmény építését, felújítását és átalakítását.

\xa0\xa0\xa0

Markovits László, a Vasas elnöke köszöntőjében szólt a 102 éves egyesület legutóbbi sikerkovácsairól, a budapesti vívó-világbajnokságon egyaránt bronzérmes, az ünnepség díszasztalánál helyet foglaló Szilágyi Áron kardozóról és Szász Emese párbajtőrözőről, továbbá megemlítette a barcelonai vizes vb-n a klub színeiben aranyérmet szerző Hosszú Katinkát, valamint a férfi vízilabda-válogatott vasasos tagjait. A sportvezető kiemelte, a dicsőséget hozó sportolók mellett büszke azokra a fejlesztésekre is, amelyek az állami tulajdonban lévő létesítményeikben történtek. Kiemelte: a vívócsarnok tavaly januárban megkezdődött átalakításához 122 millió forint állami támogatást kaptak.

\xa0\xa0\xa0

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter örömét fejezte ki, hogy a beruházás megvalósult, mert mint mondta, olyan célt fog szolgálni, amely hozzájárul egy egészséges nemzedék felneveléséhez.', 'Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a vívócsarnok egykori állapotát felidéző kisfilm megtekintése után kisebb fajta csoda a mostani létesítmény.\xa0 "Sportbarát kormány vagyunk, a tetteink is bizonyítják ezt, sokat áldozunk a sportra" - mondta Simicskó, aki kiemelte a hagyományőrzés fontosságát, ennek jegyében pedig dicséretesnek nevezte, hogy a Vasas vívócsarnoka 2011 óta a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál nevét viseli.\xa0 "Nem mindenkinek kell olimpiai bajnoknak lennie, a lényeg az, hogy sportoljanak a gyerekek" - fordult a Vasas utánpótláskorú sportolóihoz az államtitkár.

\xa0\xa0\xa0

Kovács Tamás világbajnok kardvívó megemlékezett édesapjáról, a vívóterem névadójáról. Felidézte a Vasas vívó-szakosztályának egykori életét, egyúttal köszönetet mondott a kormánynak a felújításhoz nyújtott támogatásáért, Markovits Lászlónak pedig azért, hogy a Vasas centenáriumi évében, 2011-ben az édesapjáról nevezték el a létesítményt.

\xa0\xa0\xa0

Ferjancsik Domonkos, a Vasas korábbi, világbajnok kardvívója, jelenlegi szakosztályelnöke arról beszélt, hogy harminc éve lépett a Vasas csarnokába, amely 22 esztendőn át volt a második otthona. "Szakosztályvezetőként alig vártam, hogy átadhassuk a felújított csarnokot és bízom benne, hogy a mai vívópalánták az egykori klasszis sportolóink nyomába lépnek majd" - mondta.']

Kapcsolódó elemek