A negatív kampány bumerángként ütött vissza az MSZP-re
A Fidesz-MDF-szövetség számára biztatóak a választásokra vonatkozó legújabb közvélemény-kutatási eredmények, ezért minden esély megvan arra, hogy a jelenlegi kormány a következő négy évre is bizalmat kap a polgároktól - hangoztatta Áder János pénteken Mohácson.
Dátum: 2002-03-23 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:07.693021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés elnöke, a Fidesz alelnöke egy lakossági fórumon utalt arra, hogy a Gallup legfrissebb adatai szerint a Fidesz-MDF mintegy 10 százalékos előnnyel vezet legnagyobb vetélytársa, a Magyar Szocialista Párt előtt. Szavai szerint ez elsősorban az MSZP tevékenységének tudható be, mert "az a negatív kampány, amit a szocialisták az elmúlt két és fél hónapban folytattak, bumerángként ütött vissza rájuk".
- Nemekre nem, csak igenekre lehet jövőt építeni. A Fidesz programja igenekre épül, de az MSZP ilyennel nem tudott előállni - szögezte le a politikus.
Áder János kitért arra, hogy kérni fogja a politikai élet szereplőit: a húsvétot ne tegyék a kampány részévé, hanem hagyják, hogy a családok méltó módon, nyugodt körülmények között ünnepelhessék meg azt.
Hozzátette: a Fidesz azokra a napokra nem tervez kampányeseményeket, mert az elmúlt hetekben volt lehetősége programja bemutatására, megvitatására, és ez reményei szerint elég ahhoz, hogy a polgárok a jelenlegi koalíció mellett voksoljanak.
Áder János álláspontja szerint a polgári kormány nyugodt szívvel kérheti újra az emberek bizalmát, mert az elmúlt négy év során bizonyított, teljesítette programja nagy részét.
Az elért eredmények közül kiemelte a családtámogatási rendszer átalakítását, a tandíj eltörlését, a diákhitel bevezetését és a kedvezményes lakásvásárlási lehetőségek megteremtését.
Az elkövetkezendő évek legfontosabb feladatai között a fideszes politikus a családtámogatási rendszer további erősítését, a nyugdíjak értékének növelését, az infrastrukturális beruházások folytatását, autópályák, hidak és gátak építését, valamint az otthonteremtéshez nyújtott kedvezmények bővítését említette.