Roma kutatóközpont kezdi meg működését Budapesten
Roma kutatóközpont kezdi meg működését Budapesten. A munkacsoport feladatai közé tartozik a romák általános helyzetének elemzése, a helyzetüket javítani szándékozó közpolitikai célok megfogalmazása, valamint a támogatási források hatékony és célzott felhasználását biztosító elemzések készítése.
Dátum: 2013-09-11 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:26:16.472343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tFarkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke, fideszes országgyűlési képviselő szerdán újságíróknak elmondta, hogy a kutatóközpont feladata az is, hogy elemezze a felzárkóztatás érdekében a kormány és az ORÖ által kötött keretmegállapodás eredményeit, valamint szakmai háttéranyagokat készítsen.
\xa0\xa0\xa0
A központnak szakmai és erkölcsi küldetése is van Kelet-Közép-Európában - hangsúlyozta.\xa0Beszélt arról is, hogy a magyar kormány cigánypolitikájáról hamis kép alakult ki Európában. Magyarországon példaértékű modell működik: fejlett cigánypolitika és integrált fejlesztési program mellett van egy eltökélt kormányzat, és van a cigányságnak egy törvényes képviselete - mondta Farkas Flórián, hozzátéve, hogy a kormányfő nyíltan, "nem asztal alatt" felvállalja az ügy kezelését, és szerinte emiatt vádolják igaztalanul rasszizmussal. A munkacsoport feladata az is, hogy ezekre a hamis feltételezésekre választ adjon - jelentette ki.
\xa0\xa0\xa0
Mint hangsúlyozta, a magyarországi modell jó, exportálható, éppen úgy, mint akár például az 1993-as kisebbségi törvény vagy a kormány és az ORÖ keretmegállapodása. A magyarországi modell utat mutathat akár Európának is - mondta.\xa0A munkacsoport szakmai vezetője Balogh László, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának oktatója - közölte Farkas Flórián.
\xa0\xa0\xa0
15 milliárd forint értékben kötöttek támogatási szerződést', 'Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára azt mondta, az elmúlt három évben a romák ügyének előmozdítása érdekében többet tettek, mint bárki a rendszerváltás és a 2010-es kormányváltás közötti időszakban.
\xa0\xa0\xa0
Példaként említette, hogy uniós forrásból fejlesztési programok indultak a roma nők foglalkoztatásának elősegítésére, a cigánytelepek felszámolására, valamit a munkaerő-piaci integráció érdekében. A szegregáció csökkentésére indított 151 programhoz kapcsolódóan mintegy 15 milliárd forint értékben kötöttek támogatási szerződést - jegyezte meg.
\xa0\xa0\xa0
Bene Dániel, az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a kutatóközpontot az ESZA és az ORÖ 2012 szeptemberében kötött keretmegállapodásában foglaltak végrehajtása érdekében hozták létre. A központ munkatársait - jelenleg 11-et - uniós forrásból foglalkoztatják, tagjait az ORÖ választja ki.']