Gyanúk és sejtések a K&H-ügyben
Bizonyosnak tűnik, hogy Kulcsár Attila nem magányos elkövető volt, ám az ügyészség nem enged gyanúsítottként kezelni senkit, amíg a főszereplőt itthon ki nem hallgatták. Titkosszolgálati eszközök felhasználásával a rendőrség gyakorlatilag teljes egészében feltérképezte a K&H Equities-botrányban érintett off-shore és más cégek tényleges tulajdonosi körét - értesült a Népszabadság.
Dátum: 2003-08-18 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:31.733804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Befejezéséhez közeledik a brókercég értékpapír-eladásainak és más pénzügyi műveleteinek vizsgálata is. Az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságán évekre visszamenően vizsgálták a K&H Equities tranzakcióit, a kapott megbízások teljesítését, ezen belül azt, hogy az ügyfeleket pontosan tájékoztatták-e számlaegyenlegükről, s tudtak, tudhattak-e arról, hogy nevükben milyen műveleteket hajtanak végre Kulcsár Attila és munkatársai. A vizsgálatokra azért volt szükség, hogy egyértelműen kiderüljön: Kulcsár személyes ügyfélköréből és a brókercég, valamint a bank munkatársai és vezetői közül kiket terhelhet felelősség a törvénytelen ügyletek miatt. A kár legalább tízmilliárd forint.
Rendőrséghez közel álló forrásokból szerzett értesüléseink szerint a mintegy 16,5 ezer nyilvántartott és 3500 aktív ügyféllel rendelkező K&H Equities Rt.-nek 200 úgynevezett VIP-befektetője volt, közülük 141-en Kulcsár személyes ügyfélköréhez tartoztak. Kulcsár azonban csak 62 személy nevét említi abban a vallomásában, amelyet ügyvédjének átadott. Utóbb ennek alapján jelentette föl őt a K&H Bank. A bróker ismerősei szerint Kulcsár már két-három hónappal a botrány kirobbanása előtt arról panaszkodott: nem látja át az Equities ügyeit. Ez volt a közelgő összeomlás első jele.
A rendőrség most úgy látja: a K&H Equities vezető brókere 2001 nyarától játszott saját szakállára egyes ügyfelei pénzével. Az azóta eltelt két évben három különböző módszerrel dolgozott. Kezdetben - azaz 2001 nyarától 2002 augusztusáig Kulcsár több részletben értékesítette a Betonút Rt. értékpapírjainak egy tekintélyes hányadát a K&H Equities ügyfélköréhez tartozó cégek és magánszemélyek részére - G. Gábort, a Betonút Rt. illetékesét megtévesztette, vagy az ő aláírását meghamisította (ugyanis azt, hogy melyik feltételezés az igaz, még vizsgálja az ORFK).
Még nem sikerült tisztázni, hogy azok, akiknek eladták a Betonút tulajdonában álló értékpapírokat, az érintett cégek illetékes vezetői, illetve tulajdonosai, tudtak-e a nevükben végrehajtott részvényvásárlásokról. Kulcsár és munkatársai hamis számlaegyenleg-jelentésekkel VIP-ügyfeleiket is megtévesztették. Sokan még ma sem tudják, hogy pénzük gyarapodott-e vagy elveszett. Bűnrészesség vagy pénzmosás gyanúja miatt azonban a rendőrség csak azokkal szemben indíthat eljárást, akikről be tudja bizonyítani, hogy pénzért vagy más juttatásért cégük nevét és számláját adták Kulcsár törvénytelen tranzakcióihoz.
Ami bizonyíthatónak látszik, hogy míg az eladott értékpapírokat minden esetben szabályosan kivezették a Betonút Rt. számlájáról, az ellenértéket a társaság nem kapta meg. Ily módon egyetlen év alatt mintegy 2,5 milliárd forint kárt szenvedett a Betonút Rt. Ebben az időszakban Kulcsár a The Mondtrade Ltd., a Magyar Játékkaszinó Kft., a Zöldújság Rt., az Inter Capital Ltd., a Séd-coop Rt., a Slágerrádió Rt., valamint Nagy Károly magánszemély nevét és számlaadatait használta fel a tranzakciók lebonyolításához. Rendőrséghez közel álló forrásaink nem kívántak részleteket elmondani arról, hogy pontosan mi lett a sorsa a Betonút Rt.-től elvitt 2,5 milliárd forintnyi értékpapírnak. Arról sem kívántak részletekbe bocsátkozni, hogy miért nem tűnt fel a Betonút illetékeseinek a tőkeszámlájukon keletkezett 2,5 milliárd forintos hiány.
A későbbiekben - 2002 augusztusa és 2003. február 10. között - Kulcsár G. Gábor aláírás-bélyegzőjét felhasználva alkalmanként több százmillió forintos tételeket utalt át a Betonút számlájáról a K&H egyik technikai számlájára, amit az ügyfelek elvileg nem ismerhettek. E számláról később a pénzt a Britton Interinvest Ltd. számlájára utalták. Kulcsár aszszisztense minden átutalásra rávezette, hogy az egyes tételeket mely cégek számláján kell jóváírni. Ebben az időszakban Kulcsár elsősorban két magánszemély, valamint a Tízezer Kft., a Magyar Játékkaszinó Kft. a First Capital Ltd., a Britton Capital & Consulting Kft. és az Earl's Restaurant Bazilika Kft. adatainak felhasználásával hajtotta végre tranzakcióit. A Betonút Rt. számlájáról hamis átutalási megbízással leemelt összesen mintegy 6,2 milliárd forint jelentős része mintegy félszáz cégen keresztülfutva a Mondtrade és a Balmovar Ltd. számláján landolt. A teljes összeget végül az Inter-Európa Bank egyik budapesti fiókjában - több tételben - két arab férfi, Mohamed Abdul és El Abed Hassan vette fel.
Ez év elejétől - 2003. február 10-étől - Kulcsár az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Rt.-nek szánta azt a szerepet, amelyet addig a Betonút Rt. töltött be. Június 17-ig Bitvai Miklós, az ÁAK Rt. azóta leváltott vezérigazgatójának a nevével visszaélve, az aláírását meghamisítva (esetleg a vezérigazgató megtévesztésével - ennek tisztázására a rendőrség még folytatja a vizsgálatot) hajtott végre különböző értékpapírügyleteket. Miután Szász Károly PSZÁF-elnök június 16-i megveretése után a Pannonplast-ügyben jogsértéseket feltáró felügyeleti vizsgálatot nevezte meg az ellene végrehajtott támadás lehetséges indítékaként, Kulcsár lépéskényszerbe került. A Pannonplast-részvények megvásárlásához ugyanis az állam pénzét, az ÁAK Rt.-nek a K&H Equitiesnél elhelyezett százmillióit is felhasználták. A vizsgálatok szerint június 17-én Kulcsár egy, a Betonút Rt. számláját 3,6 milliárd forinttal megterhelő, eddig nem tisztázott módon készült transzferbizonylaton alapuló állampapír-jóváírással pótolta az ÁAK Rt.-től "magáncélra" elsikkasztott pénzt.
A vizsgálatok jelenlegi állása szerint a Betonút Rt.-t legkevesebb 9,125 milliárd forint kár érte. Az összes károsult által elszenvedett teljes veszteség még nem ismeretes. A bank és a brókercég ügyfelei közti számlaegyeztetés csak augusztus végén zárul le. A károsult végül persze nem a Betonút Rt. lesz, miként a bróker ügyfelei sem lehetnek azok. Az eltűnt pénzt a K&H Equitiesnek, a tulajdonos K&H Banknak, illetve a pénzintézet külföldi tulajdonosainak kell kifizetniük.
A rendőrség időközben a pénzmosásgyanús ügyletek feltárásához engedélyezett valamennyi titkosszolgálati eszközt és módszert bevetve feltérképezte azoknak az off-shore és egyéb cégeknek a tényleges tulajdonosi körét, amelyek - tulajdonosaik és ügyvezetőik tudtával vagy anélkül - érintettek voltak Kulcsár ügyleteiben. Információink szerint valamennyi off-shore cég és a többi közreműködő vállalkozás is közvetlenül vagy közvetetten egy szűk hazai vállalkozói kör ellenőrzése és irányítása alatt áll. A rendőrség most azt vizsgálja, e cégek valóságos tulajdonosai közül kik és milyen mértékben voltak haszonélvezői a bróker machinációinak, és bizonyítható-e az érintettségük.
Úgy tűnik, a Betonúttól elsikkasztott milliárdokból tudott Kulcsár egyes VIP-ügyfeleinek extra hozamot fizetni, bár a vizsgálat részmegállapításait ismerő forrásaink szerint "sürgős esetben" az is megtörtént, hogy a bróker egyik ügyfele számlájáról emelte le a másiknak kifizetendő összeget. Az sem zárható ki, hogy egyes ügyfelek az adózás kikerülésére használták ki a pénzforgatási lehetőségeket.
Forrásaink szerint bizonyítható, hogy Kulcsár nem "magányos elkövető" volt. Ha mást nem is, de a K&H Bank technikai számlájára utalt összeg továbbutalását engedélyeznie kellett a pénzintézet felelős vezetőinek is. Ezzel együtt az ORFK hivatalosan cáfolta azt az értesülést, amely szerint vita alakult volna ki arról, hogy a jelenleg bécsi kiadatási letartóztatásban lévő Kulcsár hazahozatala előtt vagy után hallgassák ki gyanúsítottként Rejtő E. Tibort, a bank nemrég távozott vezérigazgatóját. Németh Lajos helyettes szóvivő rámutatott: a rendőrség a július elseje óta hatályos büntetőeljárásról szóló törvény előírásai szerint minden egyes nyomozati lépést előzetesen egyeztet az ügyészséggel, s naponta készít jelentést a fejleményekről a nyomozást irányító ügyésznek. Így belső szakmai vitákról beszélni értelmetlen: az ügyész hozza meg a végső és a nyomozók számára megfellebbezhetetlen döntést. Lapunk más forrásból szerzett információja szerint az ügyészség álláspontja pillanatnyilag az, hogy addig nem enged gyanúsítottként kezelni senkit, ameddig Kulcsár Attila haza nem kerül. Az illetékesek a nyomozás menetének ismeretében hetente tartanak egyeztetést, hogy ezt az álláspontot nem kell-e felülbírálniuk.
Fekete Gy. Attila, Népszabadság, 2003. augusztus 18.