Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány pénzt csoportosított át a határon átnyúló útépítésekre

A kormány 387 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el az idei költségvetésben, a Határon Átnyúló Együttműködési Programokból megvalósuló útépítési projektekre. Az erről szóló határozat a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.


Dátum: 2013-09-12 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:26:20.094020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


  A Határon Átnyúló Együttműködési Programokból megvalósuló útépítési projektekre eddig nem szerepelt előírás az idei költségvetésben.

A 387 millió forint forrása a költségvetés Uniós fejlesztések fejezetében szereplő, európai uniós programokhoz kapcsolódó tartalék. A tartalékban eredetileg 4,1 milliárd forint szerepelt.

Az MTI hivatalos forrásból úgy értesült, hogy az átcsoportosítás a román határon lévő csanádpalotai, valamint ömbölyi, továbbá a szlovén határon lévő rédicsi határátkelőkhöz vezető utakat érinti.

Kapcsolódó elemek