Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Győri: Magyarországon optimistábbak vagyunk

Eddig mindig a nemzeti kormánnyokkal kapcsolatos érzelmek vezették a szavazókat az EP-választásokon, a jövő évi voksoláson azonban már lesznek „európai témák” – mondta az Európai Bizottság elnökének évértékelőjéről szólva az uniós ügyekért felelős államtitkár a Kossuth Rádióban.


Dátum: 2013-09-12 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:26:21.198998, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legfontosabb kérdés a válság, ez határozza meg a mindennapjainkat, és ez fogja rányomni a bélyegét az EP-választásokra is. Barroso is utalt rá: a szélsőséges erők a korábbinál nagyobb számban lesznek jelen az Európai Parlamentben, mert ők a mindennapi, az embereket leginkább érintő problémákra koncentrálnak – a munkanélküliségtől, a bevándorlásig –, miközben ezekre nagyon leegyszerűsített válaszokat adnak. Ezzel kell felvenni a versenyt – fogalmazott.

Győri Enikő az európai munkanélküliségről szólva megjegyezte: "Magyarországon óvatosan, de optimistábbak vagyunk", hiszen nálunk kétszázezerrel többen dolgoznak, "mi jó irányba megyünk". Az lenne a jó, ha másutt is így történne, mert különösebb a fiatalok körében ijesztően sok a munkanélküli Európában – hívta fel a figyelmet. Az Európai Unió politikája a fiskális fegyelem területén jóval eredményesebb volt az utóbbi időben, mint a munkahelyteremtést illetően – tette hozzá.

Kapcsolódó elemek