Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jelenlegi kormány újraépíti a szakképzést

A szakképzés ügyében valóban igen távol áll a Fidesz politikája a szocialistákétól. Míg ők leépítették a szakképzési rendszert, lebecsülték és létbizonytalanságba taszították a szakmunkát végzőket, a jelenlegi kormány újraépíti a szakképzést és megbecsüli a szakmunkásokat - írja közleményében a Fidesz Sajtóiroda, Sós Tamás (MSZP) nyilatkozatára reagálva, csütörtökön.


Dátum: 2013-09-12 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:26:23.426235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kudarcnak tartjuk azt a politikát, amely oda vezetett, hogy a szakember-utánpótlás megszűnt, a szakképzési és felnőttképzési rendszer pedig köszönő viszonyban sem volt a munkaerőpiaci igényekkel, ezért munkanélküliek tömegét termelte ki - áll a Fidesz Sajtóiroda közleményében.

Megfogalmazásuk szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a bukott baloldal kormányzása alatt a munkanélküliség megduplázódott. A Fidesz-kormány gyakorlatorientált, a munkaerőpiaci igényeket szem előtt tartó szakképzési rendszert vezetett be, amelybe egyre több hazai vállalat is bekapcsolódik. Így a pályakezdő fiatalok versenyképes munkavállalókként kerülnek ki a szakképzésből - olvasható a dokumentumban.

Az új szakképzési és felnőttképzési rendszer visszaadja a kétkezi munka becsületét, olyan szakmákat ad a fiatalok kezébe, amelyekből meg is tudnak élni és itthon is megtalálhatják a számításaikat - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek