Ma érdemi segítséget kapnak a hazai vállalkozások
Éppen 12 darab nulla hiányzik még a szocialistáknak a valósághoz - reagált a Fidesz sajtóirodája Józsa István csütörtöki nyilatkozatára.
Dátum: 2013-09-12 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:26:29.656674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlésük szerint "két csepp helyett ugyanis kereken 2.000.000.000.000, azaz kétezer milliárd forintos segítséget jelent a hazai vállalkozásoknak a Növekedési Hitelprogram bővítése". Az eddig is már 750 milliárd forintos támogatási kerettel futó hitelprogram a szocialisták idején soha nem látott, olcsó hitelt vagy a devizahitel forintra váltásának lehetőségét nyújtja a hazai vállalkozásoknak - teszik hozzá.
Ugyanakkor kiemelik, a Gyurcsány-Bajnai-korszakkal szemben ma kormányzati intézkedések is segítik a hazai vállalkozásokat. Radikálisan csökkent a társasági adó, csökkentek az adminisztrációs terhek, adókedvezmények, állami támogatású foglalkoztatási programok és az Új Széchenyi Terv segíti a magyar vállalkozások versenyképességét - zárul a közlemény.