Leszerelik a bírálatok kereszttüzében álló Juhász Ferencet?
Kormányközeli és ellenzéki információk szerint is egyre több jel utal arra, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter elvesztette Medgyessy Péter miniszterelnök bizalmát. Tény, a szaktárca a minisztériumok közül a legnagyobb, 7,5 milliárd forintos elvonásban részesült a költségvetési megszorítások révén, és a haderőreform-tervezetet sem fogadta el egyelőre a kormány - írja a Magyar Nemzet.
Dátum: 2003-08-18 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:32.682358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizalom megrendülését fokozza, hogy Juhász Ferencet élesen bírálják a pártján belül is a tervezett laktanyabezárások miatt. Polgármesterek és helyi politikusok felháborodottan sérelmezik Pécsett, Bács-Kiskun megyében, Szabadszálláson és környékén, valamint Nyíregyházán, hogy előzetesen nem kaptak tájékoztatást a városukban lévő laktanyák bezárásának körülményeiről.
Szili Katalin házelnök, Toller László, Pécs polgármestere és Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke levélben jelezték a honvédelmi miniszternek, hogy a pécsi tüzérdandár megszüntetése nemcsak 8-900 ember munkáját, hanem az ország biztonságát is veszélyezteti.
Az érintett politikusok pártállástól függetlenül kifogásolják, hogy a laktanyák felszámolását nem előzte meg a minisztérium részéről megfelelő átképzési programok kidolgozása.
Farkas Lászlótól, a Honvéd Szakszervezet elnökétől megtudtuk: a minisztérium az érdekvédelmi szervezetekkel sem egyeztetett arról, hogy melyik területen milyen mértékű elbocsátásokkal és áthelyezésekkel kell számolni. A haderőreform tervezetét közigazgatási egyeztetés nélkül nyújtotta be a szaktárca, így az érintett minisztériumok nem értékelhették a dokumentum elképzeléseit és annak következményeit.
Egyes vélemények szerint Medgyessy Péternek és Kovács Lászlónak sem tetszik, hogy Juhász Ferenc pártelnöknek kívánja jelöltetni magát. A kormányfő jövőbeli rivális miniszterelnök-jelöltet lát a védelmi miniszterben, a külügyminiszter pedig egyáltalán nem biztos, hogy le kíván mondani a pártelnökségről. Juhász Ferenc ráadásul többször tesz Kovács Lászlóéval ellentétes kijelentéseket. A Vajdaságban például azt mondta a külügyminiszter által gyermeteg felvetésnek nevezett kettős állampolgárságról a helyieknek, hogy a magyar kormány szakértői egyeztetések után mindent megtesz az ügyben, és a kabinet nevében megkövette az érintetteket a felelőtlen üzengetések miatt.
A miniszter menesztése esetén - kormány közeli információk szerint - többen is pályáznának a védelmi tárca vezetésére. Például Iváncsik Imre politikai államtitkár vagy Vári Gyula, a parlament honvédelmi bizottságának alelnöke -, de ez a lépés erősen megosztaná a párttagságot, hiszen Juhász Ferenc támogatottsága nagy az MSZP-ben.
Az elvonások miatt és a haderőreform-tervezet kapcsán sem érzékelem, hogy a miniszterelnök megvonta a bizalmát tőlem, hiszen akkor már régen menesztett volna - mondta lapunknak Juhász Ferenc. A haderőreform tervezetéről szólva leszögezte: addig nem küldhették az anyagot közigazgatási egyeztetésre, amíg a kormány nem ismerte meg a szaktárca álláspontját, de a tárgyalások folyamatban vannak a változtatásokról.
A szakmai érvek mellett figyelembe kell venni, hogy mi a lokális és az országos érdek, és ennek mentén kell meghozni a végső döntéseket - mondta a miniszter a laktanyabezárásokról. Elismerte, hogy a szakszervezeteknek nem szolgálhattak pontos adatokkal az elbocsátásokról, hiszen egyelőre a szaktárca sem tudja, hányan vállalják a szolgálatot más területeken.
Medgyessyhez hasonlóan jó személyes viszonyban vagyok Kovács Lászlóval is, és a vajdasági kijelentésem nem ellentétes a külügyminiszter álláspontjával, aki szintén azt nyilatkozta, hogy szakértők vizsgálják a délvidéki magyarok kettős állampolgárságának lehetőségét - jelentette ki Juhász.
Magyar Nemzet, 2003. augusztus 18.