Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szakszervezetek elégedetlenek a munkaügyi miniszterrel

Középtávú foglalkoztatási stratégia mihamarabbi kidolgozását követelik a kormánytól a szakszervezeti konföderációk. Ezt egyrészt uniós kötelezettségek, másrészt az egyre romló gazdasági környezet teszi szükségessé.


Dátum: 2003-08-18 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:32.988329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakszervezetek szerint a foglalkoztatottsági ráta már öt-hét százalékos javításával lehetne adócsökkentést végrehajtani úgy, hogy többletbevétele is maradna az államnak.

A munkaügyi tárca helyett a kormánytól várják a szakszervezeti konföderációk, hogy mihamarabb készítsen középtávú foglalkoztatáspolitikai stratégiát. Az úgynevezett luxemburgi csúcs óta valamennyi uniós tagállamnak ilyen szakmai anyagot kell készítenie - mondta Palkovics Imre.

A munkavállalói oldal soros elnöke lapunk kérdésére úgy fogalmazott: a kéréssel azért fordulnak kifejezetten a kormányhoz, mert a munkaügyi miniszter - aki korábban nem foglalkozott a munka világával - "nincs pályája csúcsán", a romló gazdasági környezet viszont valódi szakmai megoldásokat sürget.

Noha a kormány szerint javultak a foglalkoztatottsági adatok, a társadalombiztosítási befizetések ezt nem igazolják vissza, azaz legfeljebb a feketegazdaságban jelentkezhettek a nevezett tendenciák - mondta Palkovics. Hozzátette: bár a kormány készített középtávú programot, az főként a távmunkát és a különböző atipikus foglalkoztatási formákat részesíti előnyben, ám ezek a már létező programok semmiféle hatást nem gyakorolnak a munkaerőpiacra. Palkovics emlékeztetett, hogy választási programjában az MSZP 300-400 ezer új munkahely létrehozását ígérte.

Nem fogadjuk el, hogy Magyarországon a versenyképesség fő eleme az olcsó munkaerő legyen - fogalmazott lapunknak Wittich Tamás. Az MSZOSZ elnöke szerint a kormánynak olyan foglalkoztatottsági stratégiát kell készítenie, amely jobb környezettel, magasabb szaktudás és infrastruktúra bemutatásával növeli az ország versenyképességét. Wittich hangsúlyozta, hogy a kabinetnek fel kell ismernie a foglalkoztatáspolitika jelentőségét.

Szerinte ha a jelenlegi 56 százalékos foglalkoztatottsági ráta 61-62 százalékra emelkedne, úgy lehetne adócsökkentést végrehajtani, hogy még többletbevétele is maradna az államnak. Csak így hajtható végre a megígért szociális fordulat - jelentette ki Wittich Tamás.

Magyar Nemzet, 2003. 08. 18.

Kapcsolódó elemek