Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az egészségügy talpra áll, erősödik

A szocialista kormányzás végzetes rombolása után az egészségügy ma lábadozik, erősödik - szögezi le közleményében a Fidesz.


Dátum: 2013-09-14 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:26:52.457478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Béremelési program, fejlesztések és adósságrendezés segíti  az egészségügy talpra állását. A kórházakból hiányzó több ezer orvos és ápoló a szocialisták kormányzása alatt hagyta el az országot, mert kilátástalannak érezte helyzetét. Ma az egészségügyi dolgozók munkáját fizetésemeléssel ismerjük el. A tavalyi béremeléseket követően ebben a hónapban kapta meg minden fekvő- és járóbeteg-ellátásban dolgozó a 10-40 ezer forinttal magasabb fizetését januárig visszamenően. A kórházak, a mentőállomások sorra újulnak meg, 60 mentőállomás felújítása zajlik. A kormány 120 új mentőautót állított már munkába és további 200 új mentőautó beszerzése van folyamatban. A Fidesz, ahogy vállalta, teljesíti, talpra állítja az egészségügyet.

Kapcsolódó elemek