Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Beatles-fotó internetes licitje

A világhírű Beatles zenekarról 1965-ben, a magyar Pető Mihály által készített fotót bocsátottak árverezésre hétfőn az interneten. A fényképet a magyar fotós a Help! című film forgatásán készítette, feltételezések szerint 1965. június 12-én, azon a napon, amelyen II. Erzsébet brit királynő a Brit Birodalom Rendjének Tagja (MBE) kitüntetést adományozta a négy Beatle-nek.


Dátum: 2003-08-18 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:34.156535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Michael Peto (Pető Mihály), aki a The Observer című brit hetilapnak dolgozott akkor, elismert fotográfus volt. Az ominózus fénykép egy poros dossziéban volt, amelyet a skóciai Dundee Egyetem egyik elhagyatott helyiségében találtak meg 2002. végén. A dossziét a fényképész mostohafia hagyta ott, aki az egyetem diákja volt. A mintegy 130 ezer fénykép közül mintegy 400 a Beatlesről készült, értékük több tízezer fontra rúghat.

Az internetes árverésen a fotóért kínált nyitó ár 1000 font - licitálni a www.ticrappeal.co.uk internetes címen lehet szeptember 26-ig. A győztes nevét a rákövetkező nap hirdetik ki, a felajánlott összeget pedig a Dundee Egyetem számlájára utalják át - írta az AFP.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek