A határon túliak is a magyar nemzet egyenrangú tagjai
A kedvezménytörvény, az EU-csatlakozás és a Dél-Dunántúl helyzete is szóba került abban az interjúban, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök péntek este a Magyar Rádió Pécsi Körzeti Stúdiójának vendégeként a vajdasági Zombor magyar nyelvű stúdiójával létesített rádióhíd közvetítésével adott.
Dátum: 2002-03-23 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:08.006125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányfő a határon túli adó magyar szekciója vezetőjével, majd a pécsi rádióstúdió vezetőjével beszélgetett. A 30 éve működő zombori magyar nyelvű rádió történetében először szólalt meg élő adásban magyar miniszterelnök.
A határ két oldalán élő magyarok, horvátok, szerbek kapcsolattartásának problémáit és a kedvezménytörvényt érintő kérdésekre válaszolva a miniszterelnök leszögezte: a kettős állampolgárság és a magyarigazolvány nem keverendő össze.
- Az igazolványból az év végére akár fél-másfél millió is gazdára találhat - mondta a miniszterelnök. Egy másik kérdésre válaszolva ugyanakkor kijelentette, hogy az igazolvány nem könnyíti meg a határon túli magyarok nyugati vízumszerzését, Magyarország ugyanis "nem ékelődhet be" a vízumkérő és az azt kiadó hatóság közé.
- Hazánk az Európai Unióhoz történő csatlakozását követően az EU országaiban elfogadott hosszabb távú, akár tízéves vízum kiadásával igyekszik majd segíteni a határon túli magyarok utazását - tette hozzá Orbán Viktor.
A határon túli magyaroknak a nemzet egyenrangú tagjaiként való elfogadásáról szólva a miniszterelnök megjegyezte: ez egyéni felfogás dolga ugyan, de egyre több magyarországi állampolgár véli úgy, hogy a határon túliak is a magyar nemzet egyenrangú tagjai.
Hangsúlyozta: a státustörvényt a magyarok döntő többsége elfogadta, igenli és támogatja.
A nemzet újraegyesítésére vonatkozóan Orbán Viktor jelezte: "azt két módon, egyfelől a szellem erejével, másrészt az EU-tagságunkból adódó új lehetőségek kihasználásával oldhatjuk meg".
Határon túli látogatásainak tapasztalataira utalva közölte, hogy az ottani magyarok is úgy érzik, hogy Magyarország emelkedése őket is erősíti, és egy elveszett XX. század után egy XXI. századi felemelkedés "közös részesei lehetünk".
A Dél-Dunántúl problémáiról szólva elmondta, hogy a magyar-horvát kapcsolatok folyamatos javulása következtében az M7-es építését hamarosan megkezdhetik az országhatár felől a magyar főváros irányába is, a 6-os útról született döntés alapján pedig megindulhat a Pécs és térsége számára oly fontos közlekedési folyosó négysávossá bővítése.
- Az Európa déli kapujává előlépő Dél-Dunántúl számára a csatlakozás hallatlan előnyöket kínál, és ugyanez vonatkozik a délkeleti országhatár menti régiókra is - mondta Orbán Viktor.
A hazai nemzeti kisebbségekről szólva kifejtette, hogy Európában kevesen élveznek hozzájuk hasonló jogokat, ám parlamenti képviseletük sokak által hiányolt megoldása kétharmados parlamenti többséget kíván, amely a miniszterelnök reményei szerint az áprilisi választások eredményeként valósulhat meg.