Simicskó: Elsőként az utánpótlásbázis bővítése a cél
Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára az M1 A Lényeg című műsorában elmondta, hogy a magyar kormány együttműködési megállapodást kötött a többi között a Magyar Labdarúgó Szövetséggel.
Dátum: 2013-09-16 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:27:04.907057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányzatnak feladata megteremteni a sportolás feltételeit, lehetőségeit – mondta az államtitkár. A kormány országos sportágfejlesztési programot hirdetett, amelynek keretében az öt látvány csapatsport mellett – labdarúgás, kézilabda, vízilabda, kosárlabda és jégkorong – más sportágak számára is támogatást biztosít – fűzte hozzá. Megjegyezte, hogy az indirekt támogatás, a TAO elsősorban az utánpótlás fejlesztését szolgálja. A kormány azonban megállapodást kötött 16 kiemelt olimpiai sportág vezetőjével is a 2020-ig terjedő időszakra, arról, hogy a fejlesztéshez szükséges támogatásokat megkapják – jelentette ki Simicskó István.
Elmondta, hogy miközben a magyarok sportban erősek, hiszen 168 arany, 148 ezüst és 170 bronzérmet szereztünk az olimpián, amellyel a nyolcadik helyen állunk a nemzetek sorában, a felnőtt lakosságnak csupán 8-10 százaléka sportol rendszeresen. Hangsúlyozta: „a sportra áldozni kell, gyerekeink ideje korán meg kell, hogy ismerjék a sportot, ezért vezettük be a mindennapi testnevelés órát is az iskolákban”.
Simicskó István beszélt arról is, hogy a Puskás Stadion tervezése elindult, a kihasználtság és a költséghatékonyság szempontjából a legjobb verzió épül: egy több funkciót kielégítő 65 ezer férőhelyes, európai színvonalú futballstadion épül, amelyben akár Európa Ligát is lehet majd rendezni.
Cél, hogy világversenyeket is rendezzünk, ezért is pályáztunk a 2020-as Labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínére – mondta az EMMI sportért felelős államtitkára az M1 A Lényeg című műsorában.