Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tisztújítást tartott a Fidelitas Győri Szervezete

A Fidelitas Győri Szervezete megtartotta a két évenként esedékes tisztújítását, melyet követően Radnóti Ákost, ismét elnökké választották, aki 2007 óta a negyedik ciklusát kezdi meg a szervezet élén. A helyi elnökség tagja lett Fekete Dávid, Takács Tímea, Németh Jenő Péter, Tóth Tabita Georgina és Szabó Anita - tudta meg portálunk, kedden.


Dátum: 2013-09-17 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:27:20.598328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tÉrtesülésünk szerint a résztvevők értékelték a két éves ciklust, mely során nagy hangsúlyt kapott az, hogy az elnökség három tagja - Radnóti Ákos, Fekete Dávid, Takács Tímea -, önkormányzati képviselőként is dolgozik, így a körzetükben próbálnak meg megtenni minél többet a fiatalokért, illetve a közgyűlésben is képviselve.', 'Radnóti Ákos elmondta, sikeres kampányokat folytattak le a sportolás népszerűsítéséért, az egészséges életmódért, de népszerű előadás-sorozatot is tartottak jeles politikusok részvételével és hagyományosan többször is jótékonykodtak. Fontos volt a helyi közgyűlésben - különösen a fiatalokat érintő - döntések támogatása, mely során Borkai Zsolt polgármester és a városvezetés minden ilyen irányú lépését támogatták, s köszönik az eddigi munkáját és támogatását. Részt vettek a kormány fiatalokat érintő pozitív intézkedéseinek terjesztésében, illetve a rezsicsökkentési kampányban is.', 'Azonban szükség van a további aktív jelenlétre és a fiatalok támogatására, mivel a fiatalok jövője ismét veszélyben van, s újra együtt van a bukott baloldal, akik egyszer már eljátszották a fiatalok jövőjét, fiatalok tömegét tették munkanélkülivé és eladósította őket már akkor, amikor még meg sem születtek.', 'Országos eredmények', 'A fiatalok munkanélkülisége egész Európában súlyos probléma, Magyarország azon kevés országok között van, amely az elmúlt 3 évben növelni tudta a fiatalok foglalkoztatását.\xa0Míg a Gyurcsány-Bajnai-kormány cserbenhagyta őket, és hagyta, hogy értéktelen szakmákat és diplomákat nyomjanak a kezükbe, a Fidesz érdemi segítséget nyújt.\xa0Kifejezetten a fiataloknak szóló foglalkoztatási programok indultak, átalakult a szakképzés, a felsőoktatás, az adórendszer.\xa0Ennek köszönhetően Magyarországon ma 207 ezerrel többen dolgoznak, mint kormányváltáskor, köztük - immár harmadik éve - egyre több a pályakezdő.\xa0Célzott programok segítik a pályakezdőket, a fiatal vállalkozókat.', 'A Munkahelyvédelmi Akció járulékkedvezménnyel segíti a 25 év alatti fiatalok elhelyezkedését. (A munkáltatónak a szociális hozzájárulási adónak csak a felét kell megfizetnie, míg a munkaerő-piacra újonnan belépő 25 év alattiak után 2 évig teljes szociális hozzájárulási adókedvezményt kap a munkáltató.)\xa0Jelenleg 130 ezer fiatal elhelyezkedését segítjük a programnak köszönhetően, év végéig akár 200 ezer 25 év alatti pályakezdő foglalkoztatására is lehetőség van.\xa0A fiatalokat segíti a tavaly ősszel, majd márciusban is indított Első munkahely garancia program. Az első körben 7200, a második körben további 3500 tanulmányait befejező fiatalnak nyújt segítséget. Ez a program a 15 és 24 év közötti, pályakezdőnek minősülő fiataloknak szól.

']

Kapcsolódó elemek