Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kilencezer gyermek az Erzsébet-program őszi táboraiban

Csaknem kilencezer gyermek vesz részt az Erzsébet-program háromnapos, őszi kirándulásain, hat héten át, hat helyszínen - közölte a program szóvivője kedden.


Dátum: 2013-09-17 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:27:25.740441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagy Anna tájékoztatása szerint a kirándulásokra az 1-12. osztályos diákok jelentkezhettek, és tízfős csoportokban, kísérővel vehetnek részt a programon. A háromnapos kirándulás díja ezer forint, amely a szállás és a teljes ellátás mellett egy esti előadást, koncertet is tartalmaz. A gyerekek Balatonberénybe, Zánkára, Fonyódligetre, Fadd-Domboriba, Vajtára vagy Doboz-Szanazugba kirándulhatnak. Az Erzsébet-programmal azok az osztályok is szervezhetnek osztálykirándulást, amelyek esetében a szülők egyébként csak nehezen vagy egyáltalán nem tudnák kifizetni egy háromnapos közös program árát - tette hozzá a szóvivő.

Az Erzsébet-program augusztus végéig több mint 40 ezer gyereknek nyújtott táborozási, nyaralási lehetőséget az Erzsébet-táborokban, a diákok az ország nyolc helyszínén nagyjából hatvanféle programon vehettek részt. Az őszi kirándulások az iskolakezdés első napján indultak, a táborokba október közepéig várják az általános és középiskolásokat.

Az Erzsébet-program jóvoltából 2013-ban több mint 145 ezer ember részesült támogatásban, üdülési szolgáltatás formájában. A több mint 83 ezer gyermek közül mintegy 50 ezren jutottak pihenési lehetőséghez az Erzsébet-tábor keretében.

Kapcsolódó elemek