Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Szász Endre festőművész

Elhunyt Szász Endre Munkácsy-díjas festőművész - tájékoztatott a mosdósi kórház, ahol ápolták. A művészt, aki az elmúlt években a Somogy megyei Várdán alkotott, hosszas betegség után, 78 éves korában, hétfőn délelőtt érte a halál.


Dátum: 2003-08-18 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:36.261043, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szász Endrét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Somogy Megyei Önkormányzat saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Az 1926-ban született Szász Endre régóta küzdött szívbetegségével. Néhány éve egy bypass-műtétet is végrehajtottak rajta, de azóta is többször volt infarktusa. Orvosai mindig visszahozták az életbe, ám állapota tartósan nem javult.

A művész utolsó reménye a Németországban gyakran alkalmazott módszer, az őssejt-beültetés volt. Ennek az orvosi beavatkozásnak vetette alá magát a nyár elején. A frankfurti klinika orvosai a Szász Endre véréből és csontvelőjéből nyert őssejteket juttatták be a szívizmába.

Szász Endre a műtétje után néhány napot Mosdóson, a Református Egyház Tüdő és Szívkórházában töltött, hogy beállítsák gyógyszeradagját, majd hazatért, s minden vágya az volt, hogy újra a régi legyen és alkothasson.

A bravúros technikájú művész jellegzetes allegorikus fejdíszt viselő barokk nőalakjait, az általa tervezett porcelánokat, ékszereket, bútorokat és kristályokat Európa számos fővárosán kívül Torontóban, Montreálban, New Yorkban és Tokióban megrendezett kiállításokon is bemutatták.

Szász Endre munkásságát a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje kitüntetéssel is elismerték.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek