Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga: Fokozatosan gyorsulhat a növekedés

A kormány szeptember végére véglegesíti  az aktualizált makrogazdasági előrejelzést; jövőre a GDP 1,9 százalékkal nőhet, majd a bővülés 2015-ben és 2016-ban 2,3, illetve 2,5 százalékra gyorsulhat, a 2017-2022-es évekre pedig, kedvező nemzetközi konjunktúra esetén 2,5-3,5 százalékos éves növekedési ütem prognosztizálható - válaszolta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Juhász Ferenc (MSZP) írásban feltett kérdésére.


Dátum: 2013-09-17 22:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:27:34.804379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tAz Országgyűlés honlapján olvasható válaszban a miniszter kifejti: az aktualizált makrogazdasági előrejelzést, amely a 2014-es költségvetés megalapozását is szolgálja, a kormány a költségvetési törvényjavaslat mellékleteként nyújtja be az Országgyűlésnek.\xa0Emlékeztet rá, hogy a konvergenciaprogram 2013-ra 0,7 százalékos gazdasági növekedést prognosztizál.', 'Megjegyzi: a\xa0növekedéshez pozitívan járul hozzá a háztartások fogyasztási kiadásának bővülése, amelyet a növekvő foglalkoztatottság mellett a lakosság rendelkezésre álló jövedelmének kormányzati intézkedésekkel támogatott emelkedése is ösztönöz. A nettó export bővülésében jelentős szerepet játszanak az újonnan kiépült járműipari kapacitások, amelyek szintén a GDP növekedését támogatják - írja a miniszter.

\xa0\xa0\xa0

2014-ben a fogyasztás növekedése tovább gyorsulhat, emellett a beruházások ismét növekednek, amit az alacsony alapkamat, az MNB-hitelprogramja és az uniós források intenzívebb felhasználása támogat. A stabil gazdasági növekedést az infláció alacsony szinten tartása is biztosítja, 2013-ban és 2014-ben a konvergenciaprogramban prognosztizált értékeknél (3,1 százalék és 3,2 százalék) is mérsékeltebb lehet a fogyasztói árak emelkedése.

\xa0\xa0\xa0

A nemzetgazdasági miniszter a levelében kitér arra: 2015-2016-ban a növekedés szerkezete várhatóan egyre kiegyensúlyozottabbá válik, az élénkülő külső kereslet mellett a belső kereslet is nagyobb mértékben járul hozzá a gazdaság növekedéséhez, ugyanis a foglalkoztatottság és a nettó bérek, illetve az elkölthető jövedelmek további emelkedése élénkíti a fogyasztást.

\xa0\xa0\xa0

Ezeknek a tényezőknek a hatására a növekedés fokozatosan gyorsul: a konvergenciaprogramban közölt számításoknak megfelelően 2015-ben és 2016-ban 2,3, illetve 2,5 százalékos GDP-növekedés várható. Ezt követően, 2017-2022 között kedvező nemzetközi konjunktúra esetén 2,5-3,5 százalékos éves növekedési ütemek prognosztizálhatók, amelyek mintegy 1-2 százalékponttal haladhatják meg az Európai Unió egészének várható növekedési ütemét. Így folytatódni fog a felzárkózás az európai fejlettebb országokhoz, a magyar gazdaság növekedési üteme hosszú távon is meghaladja az EU átlagát.

\xa0\xa0\xa0

A miniszter a válaszában rámutat: a stabil gazdasági növekedést az infláció alacsony szinten tartása is biztosítja, és\xa0 emlékeztet rá, hogy a kormány már korábban 2,8 százalékra módosította a 2014. évi inflációra vonatkozó előrejelzést. A 2015 utáni években a kormány prognózisa szerint a jegybank által meghatározott 3 százalékos inflációs céllal összhangban változnak a fogyasztói árak - olvasható Varga Mihály válaszlevelében.']

Kapcsolódó elemek