Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az élelmiszeripar és a mezőgazdaság a legnagyobb növekedési forrás

Az élelmiszeripar és a mezőgazdaság a magyar export kitörési pontja – hangsúlyozta orosz partnereivel folytatott tárgyalásairól szólva a külügyi és külgazdasági államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában.


Dátum: 2013-09-18 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:27:36.275750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter az m1 Ma reggel című műsorában

Mezőgazdasági szempontból Oroszország óriási felvevő piacot jelent – jelentette ki az államtitkár, megjegyezve: Oroszország irányába a magyar kivitel 52 százaléka gépipari export, 40 százaléka pedig feldolgozott termék, azaz csupán 8 százalékot tesz ki az élelmiszeripar és a mezőgazdaság. Itt van a legnagyobb növekedési forrás – húzta alá, hozzátéve: három év alatt meg tudtuk háromszorozni a húsexportunkat.

A legperspektivikusabb terület a tenyészállatok, illetve a hús és húskészítmények exportja, erre hangsúlyt kell helyezni – mondta Szijjártó Péter. Versenyelőnyt tudunk szerezni abból is – folytatta –, hogy Magyarországon az alaptörvény kimondja a GMO-mentességet.

Szijjártó Péter a magyar-orosz mezőgazdasági üzleti fórum keddi megnyitóján kijelentette: Magyarország keleti nyitás stratégiájában Oroszország kitüntetett fontosságú, hiszen az Európai Unión kívüli országok sorában az első számú, az uniós országokat is számba véve pedig a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak.

Az államtitkár közölte: a magyar-orosz vegyes bizottság ülésén megállapodtak, hogy a két ország mezőgazdasági minisztériuma megkezdi az előkészületeket közös mezőgazdasági vállalkozások létrehozására annak érdekében, hogy a magyar export minél nagyobb teret nyerjen az orosz piacon.

Ilja Sesztakov orosz mezőgazdasági miniszterhelyettes szerint Magyarország számára ígéretes lehetőséget jelenthet az orosz piacon a baromfi exportja. További együttműködési terület lehet a kertészet és az üvegházi termelés, amiben Magyarországnak nagy tapasztalatai vannak.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2853, 'source_type': 'media', 'source_id': 11343, 'target_type': 'article', 'target_id': 130571, 'relation_type': 'describes'}