Zuschlag, aki elvitte a balhét
Zuschlag János egy olyan minisztérium balhéját vitte el, amit akkor Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila vezetett – hívta fel a figyelmet Selmeczi Gabriella szerdai sajtótájékoztatóján, reagálva Zuschlag János egykori MSZP-s országgyűlési képviselő börtönből való szabadulására.
Dátum: 2013-09-18 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:27:41.127409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Akkor jobban látnák a tényeket"
Selmeczi Gabriella reagált a szocialista Józsa Istvánnak és az Együtt-PM vezetőjének, Bajnai Gordonnak ma tartott sajtótájékoztatóikra is. Ha a bukott baloldal politikusai kevesebbet foglalkoznának egymással, és többet az ország és a magyar emberek teljesítményével, akkor jobban látnák a tényeket. A magyar embereknek nehezükre esik megjegyzéseket elfogadni azoktól, akik tönkre tették az országot. Megduplázták az államadósságot, a munkanélküliek számát, az IMF gyarmatává tették az országot, a mohó multikat és a rossz bankárokat szolgálták minden egyes döntésükkel – sorolta. Emlékeztetett, az a Bajnai Gordon - aki ma kéretlenül gazdasági tanácsokat osztogat – zuhanórepülésbe vitte Magyarországot; 2009-ben 7,5 százalékos volt a gazdasági visszaesés.
A szóvivő aláhúzta, minden egyes eredmény - amit az ország elér -, vörös posztó a szemükben, hiszen az alkalmatlanságukat bizonyítja. Nemcsak talpra állt Magyarország, de elég erősek vagyunk ahhoz, hogy csökkentsük a rezsit, a családok adóit, megemeljük az egészségügyben dolgozók és a tanárok bérét, valamint visszafizessük a baloldal által felvett IMF-hitelt – fogalmazott. Selmeczi Gabriella elmondta azt is, hónapról hónapra egyre többen dolgoznak, bekövetkezett a gazdasági fordulat, kijöttünk a recesszióból, már három éve 3 százalék alatti a költségvetési hiány, valamint történelmi mélyponton van az infláció és hitelprogram segíti a magyar vállalkozókat. Emlékeztetett arra is, hogy 2010 előtt a bukott baloldal egy veszélyes eladósodási pályára vitte az országot, de megfordult a tendencia, csökkenő pályán van az államadósság. Amíg a bukott baloldal politikusai egymással civakodnak, addig a magyar emberek, a magyar parlament és kormány dolgozik, teszi a dolgát – jegyezte meg.
Ne használják fel a beteg gyerekeket a kampányra!
A sajtótájékoztatón szóba került a Pető Intézet ügye is. Selmeczi Gabriella felhívta a figyelmet arra, a kormány képviselői elmondták, a Pető Intézet megkap minden segítséget a működéséhez. Emlékeztetett, tegnap este a Pető Intézet vezetése arra kérte a baloldalt, hagyják abba a hisztériát, mert iszonyatos károkat okoznak. A szóvivő felhívta a figyelmet Ertsey Katalin bejegyzésére, melyben a politikusnő azt írta, lehurrogták a baloldalon, amikor arra kérte őket, hogy ne használják fel a beteg gyerekeket a kampányra. "Sajnos a bukott baloldalon egyedül Ertsey Katalin az, aki nem szeretne a beteg gyerekek hátán visszamászni a parlamentbe" - jegyezte meg Selmeczi Gabriella