Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szlovén nemzetgyűlés elnökével találkozott Martonyi János

A szlovéniai magyar nemzeti közösségek helyzetével, továbbá a közép-európai együttműködés erősítésének kérdéseivel foglalkozott szerdai budapesti találkozóján Martonyi János külügyminiszter és Janko Veber, a szlovén nemzetgyűlés elnöke - közölte a Külügyminisztérium közleményben az MTI-vel.


Dátum: 2013-09-19 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:27:55.150747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tAz Országházban tartott megbeszélésen Martonyi János a hivatalos látogatáson tartózkodó Janko Veber felvetésére megerősítette, hogy a kormány továbbra is kiemelten kezeli a magyarországi kisebbségi oktatást, ezen belül a jövőben is megőrzi a nemzetiségi iskoláknak, köztük a szlovéneknek juttatott támogatások szintjét.

\xa0\xa0\xa0

A külügyminiszter kifejtette, hogy Magyarország külpolitikájában Közép-Európa és a szomszédságpolitika hangsúlyos területet, s ezt jól kifejezi, hogy hazánk egy időben tölti be a Közép-európai Kezdeményezés és a Visegrádi Csoport elnökségét. Hangsúlyozta, hogy ebben a keretben a déli dimenzió - így Szlovénia és Horvátország is - új szerepet kaphat. Martonyi János bejelentette, hogy az együttműködés konkrét területeinek összehangolása céljából a közeljövőben háromoldalú, magyar–szlovén–horvát külügyminiszteri találkozóra kerül sor.

\xa0\xa0\xa0

Az alapító szerződések betűjéből a tagállami egyenlőség következik', 'A szlovén házelnök üdvözölte a kezdeményezést és szorgalmazta a térség országai közötti gazdasági együttműködés elmélyítését.\xa0Európa-politikai kérdések kapcsán a megbeszélés résztvevői hangsúlyozták, hogy az uniós tagállamok egyenlőségének szerződésekben is rögzített alapelve nem sérülhet.

\xa0\xa0\xa0

Martonyi János aláhúzta, hogy a tagállamok nagysága, földrajzi elhelyezkedése vagy éppen a csatlakozás időpontja ugyan különbözik, azonban az alapító szerződések betűjéből és szelleméből is a tagállami egyenlőség következik, amihez minden körülmények között ragaszkodunk. A tagállamok válságkezelési intézkedései nem eredményezhetnek megosztást vagy az egységes piac sérülését.

\xa0\xa0\xa0

A külügyminiszter idézte Orbán Viktor miniszterelnök szavait, amely szerint Magyarország és a magyar kormány nem euroszkeptikus. Martonyi János rámutatott, hogy hazánk erős és versenyképes Európában érdekelt, amin belül a Közép-Európa politikának meghatározó szereppel kell rendelkeznie - áll a közleményben.']

Kapcsolódó elemek