Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: Értékteremtő munkából akarunk boldogulni

Olyan gazdaságot akarunk, amely megfelel az ország adottságainak, közben megáll a saját lábán, és képes saját erőből is növekedésre – hangsúlyozta Orbán Viktor a Glencore foktői gyárának avatásán.


Dátum: 2013-09-19 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:27:58.829405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Orbán Viktor beszéde a Glencore foktői gyárának avatásán

Orbán Viktor szerint az üzem felépítése a magyar mezőgazdaság elismerését is jelenti. A kormányfő szerint a magyar agrárium és a magyar gazdák ki is érdemelték ezt az elismerést, ugyanis 2012-ben minden idők legjobb exportteljesítményét produkálták; ebben az évben a mezőgazdasági kivitel megközelítette a 8 milliárd eurót. A növekedés hajtómotorját elsősorban a gabonafélék és az olajos magvak kivitele adta – tette hozzá.

A kormányfő aláhúzta, a második világháború óta mi, magyarok sohasem szűkölködtünk okos tanácsadókban. Felidézte a Rákosi-korszak erőltetett iparosítását, amikor a vas és acél országává akartak tenni bennünket, ezért a kommunisták nekiálltak felépíteni a nehézipart. Később érkeztek, most nem keletről, hanem nyugatról újabb kéretlen tanácsadók, akik azt mondták nekünk, hogy felesleges termelni, mert a jövő a szolgáltató szektoré – tette hozzá. A vas és acél országának eszményképét elsöpörte a kommunista rendszer összeomlása, a szolgáltatásokra épülő gazdaság ideálját pedig alapjaiban rengette meg a 2008-as válság. 2010-ben végre a sarkunkra álltunk, és közöltük: köszönjük, de nem kérünk többé a hasonló okos tanácsokból – szögezte le Orbán Viktor.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a magyar agrárium fejlődését is azok a vállalatok segítik elő, amelyek partnerként tekintenek ránk, és nem pusztán használni akarják Magyarország erőforrásait. Az ilyen cégek – mint például a Glencore – számíthatnak a magyar kormány támogatására és a magyar emberek megbecsülésére. Az új üzem megnyitása azt jelzi, hogy Magyarország jobban teljesít, érdemes velünk újra számolni, és érdemes ide befektetéseket hozni – fogalmazott Orbán Viktor.

A foktői üzem tovább bővíthető

Juhász Csaba, a Glencore magyarországi és szerbiai cégcsoportjának ügyvezető igazgatója beszédében kiemelte, hogy a gyár csaknem 400 olyan magyar beszállítóval áll szerződésben, amely fontos szerepet játszott, illetve játszik a beruházásban, a működtetésben. A biztonságos alapanyag-ellátást a tavalyi indulás óta több mint 300 magyar termelő és kereskedő tette lehetővé, partnereik száma pedig folyamatosan nő - ismertette, utalva arra - ahogyan az a rendezvényen elhangzott -, hogy az üzemszerű termelés már 2012-ben megkezdődött, de mostanra készült el minden olyan kiszolgáló egység és állt üzembe minden olyan berendezés, amely lehetővé teszi a folyamatos üzemelést, a hatékony gyártást.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2226, 'source_type': 'media', 'source_id': 11355, 'target_type': 'article', 'target_id': 130622, 'relation_type': 'describes'}