NGM: töretlen a reálbérek emelkedése
Töretlen a reálbérek emelkedése a kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően, továbbra is érvényesül a növekedés év eleje óta tartó pozitív trendje - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
Dátum: 2013-09-19 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:27:59.185077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tAz NGM az MTI-hez eljuttatott közleményében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb statisztikái alapján azt írta: az idei immár a harmadik olyan év 2010 óta, amikor az előző évhez képest reálértéken többet érnek a keresetek nemzetgazdasági szinten.
\xa0\xa0\xa0
Júliusban gyorsult a keresetek emelkedése a versenyszférában: a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál alkalmazottak bruttó átlagkeresete 4,5, a nettó 6,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi 2,8, illetve 4,4 százalékos növekedést követően - derült ki a KSH csütörtökön közölt adataiból.
\xa0\xa0\xa0
A 6 százalékos növekedésben\xa0a családi kedvezményenek is nagy szerepe van\xa0', 'Az NGM kiemelte: korábban 2006 volt az utolsó olyan esztendő, amikor a bérek reálértéke érdemben emelkedett, amit a 2007-2009 közötti években összesen 6 százalékos csökkenés követett. Ezzel szemben a jelenlegi kormányzati ciklusban a reálkeresetekben eddig átlagosan 6 százalékos növekedés következett be, amiben a családi kedvezmények 2011-es bevezetésének is jelentős szerepe volt - tették hozzá.
\xa0\xa0\xa0
A közlemény szerint a január-júliusi időszakban a 2,3 százalékos infláció mellett nemzetgazdasági szinten 2,2 százalékkal növekedtek a reálbérek, amihez a rezsicsökkentés és a bérek adóterheinek mérséklése mellett az inflációt meghaladó mértékű minimálbér-emelés is hozzájárult.
\xa0\xa0\xa0
"Ennek köszönhetően az elkölthető munkajövedelem a több gyermeket nevelő munkavállalóknál emelkedett az átlagot meghaladó mértékben. A családi kedvezmény kilátásba helyezett kiszélesítése várhatóan tovább erősíti ezt a folyamatot 2014-ben, különösen a közepes és az átlagosnál alacsonyabb keresettel rendelkező, gyermeket nevelő munkavállalók körében" - írták.
\xa0\xa0\xa0
Növekedhet\xa0a belső fogyasztási kereslet', 'A minisztérium szerint a kormány intézkedései a vállalkozásoknak is kedveznek, mert a munkahelyvédelmi akciótervvel együtt elősegítik a munkahelyek megőrzését és a foglalkoztatás bővítését. A munkahelyek számának növekedése és a reálkeresetek egyidejű emelkedése kedvezően hat a lakosság jövedelmi helyzetének stabilizálására, és hozzájárulhat a belső fogyasztási kereslet növekedéséhez is.
\xa0\xa0\xa0
Mindez a kormány sikeres gazdaságpolitikáját mutatja, a reálkeresetek várható további emelkedése pedig a fogyasztás bővülésén keresztül hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez, amely a legfrissebb prognózisok szerint 2014-ben elérheti a 2,0 százalékot - áll az NGM közleményében.']