Puskás: Több pénz marad a munkavállalóknál
Nemcsak egyre többen dolgoznak, de több pénz is marad a munkavállalók zsebében. Nőttek a nettó átlagkeresetek a versenyszférában, a közszférában és a nonprofit szférában is - közölte portálunkkal Puskás Imre, az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának alelnöke, csütörtökön.
Dátum: 2013-09-19 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:27:59.537001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Puskás Imre szerint különösen biztató, hogy a versenyszférában jelentősen felgyorsult a keresetek növekedése. A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál az alkalmazottak nettó fizetése több mint 6 százalékkal emelkedett egy év alatt - teszi hozzá. A tartósan alacsony, két százalék alatti inflációnak köszönhetően a fizetések ráadásul tartják az értéküket - emeli ki.
Januártól tovább nő a jövedelme a kiskeresetű családoknak is - jegyzi meg, hangsúlyozva, hogy a családi adórendszer kiterjesztésével a legalacsonyabb jövedelmű 110 ezer családnak gyakorlatilag a zsebében marad a bruttó jövedelme. Egy 100 ezer forintot kereső, két gyermeket nevelő családnak havonta 4 ezer forinttal, egy átlagbért kereső három gyermeket nevelő családnak további 39 ezer forinttal több pénz marad a zsebében - zárul a közlemény.