A Jókai utcába vezetnek a Zuschlag ügy nyomai
„Követtük a Zuschlag-ügy nyomait, és hogy hogy nem ide vezettek a szocialisták pártszékházához” – fogalmazott Zsigó Róbert csütörtökön az MSZP budapesti pártközpontja előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2013-09-19 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:28:05.337143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocialisták elnökének, - Gyurcsány egykori beosztottjának -, Mesterházy Attilának néhány kérdésre válaszolnia kellene – mondta. Ugyanis Gyurcsány Ferenc volt a vezetője és Mesterházy Attila az államtitkára annak a minisztériumnak, ahonnan Zuschlagék „talicskával tolták ki a közpénzeket” – fűzte hozzá a Fidesz szóvivője.
Továbbá arra is választ vár a szóvivő, hogy mikor jutott a tudomására Mesterházynak, hogy Zuschlagék közvetítésével szocialista ifjúsági szervezetekhez kerülnek a tárcától közpénzek. „Nem vette észre, vagy nem akart tudomást venni erről a tényről” – tette fel a kérdést. Zsigó Róbert szerint, ha az akkori államtitkár nem vette észre, akkor viszont joggal vetődhet fel a kérdés, hogy ennél jóval nagyobb feladatokat meg tud-e oldani.