Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Visszaadjuk az embereknek, amit a szocialisták elvettek"

A rezsicsökkentéssel a Fidesz visszaadja az embereknek azt, amit a szocialista kormányok elvettek tőlük, amikor az infláció feletti mértékben emelték a távhő és a villamos energia árát - mondta Rogán Antal, a párt frakcióvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán.


Dátum: 2013-09-19 19:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:28:09.244944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tEzzel 2013 decemberére a gáz ára a 2008. júliusi, a villany ára pedig a 2007. februári szintre csökken - emlékeztetett Rogán Antal. Hozzátette: ezzel megdőlt a szocialistáknak az az állítása, hogy csak az elmúlt hároméves energia-áremelkedést adják vissza az embereknek.\xa0', 'Ez lehet a rezsicsökkentés "határozott lezárása"', 'Rogán Antal a sajtótájékoztatón a nonprofit szolgáltatókról szóló törvényt a rezsicsökkentés lehetséges, "határozott lezárásaként" említette, és azt mondta, a Fidesz azt szeretné, ha az Országgyűlés a törvényt még az ősszel megtárgyalná és elfogadná.

\xa0\xa0\xa0

A szabályozás gyakorlatilag megtiltaná azt, hogy a közműszolgáltatás területéről profitot lehessen kivinni az országból - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal egyben megerősítette, a magyar családoknak csak a hálózatfenntartásból és a nyersanyagból eredő minimális szolgáltatási költségeket kell majd kifizetniük.

\xa0\xa0\xa0

250 ezer család jövedelme emelkedik januártól', 'A kormánypárti politikus a tájékoztatón szólt arról is, 2014 januárjától kiterjesztik a gyerekek után járó adókedvezményt, így a legalacsonyabb keresetű családok a nyugdíjjárulékból és az egészségügyi járulékból is levonhatják a gyerekek után járó kedvezményt.

\xa0\xa0\xa0

Egy minimálbért kereső, két gyereket nevelő családnak januártól 4 ezer, egy háromgyerekes családnak pedig 16 ezer forinttal növekszik a jövedelme - jelezte Rogán Antal, hozzátéve: ezzel 250 ezer olyan család lesz, amelynek az adókedvezmény kiterjesztése révén nagyobb jövedelme lesz.

\xa0\xa0\xa0

Jakab: A következő hét évben stabil lesz a mezőgazdaság helyzete', 'A fórumon Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke (Fidesz) elmondta: a nemrégiben elfogadott, a termőföldek forgalmáról szóló törvény és a közös agrárpolitika (KAP) támogatási rendszerének változásai révén a következő hét évben stabil lesz a magyar mezőgazdaság helyzete.']

Kapcsolódó elemek