HM: a honvédelmi minisztert és egy másik sérültet vitt helikopter kórházba
Hende Csaba honvédelmi minisztert és a másik autóból egy sérültet vitt a budapesti Honvédkórházba két mentőhelikopter a Nógrád megyei baleset helyszínéről - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóosztálya az MTI-vel.
Dátum: 2013-09-19 19:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:28:09.599205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító autó a Szécsény és Hollókő közötti 2122-es úton ütközött össze délután 5 óra körül egy másik kocsival, a balesetet az első információk szerint nem a minisztert szállító autó okozta. A balesetben öten megsérültek - közölte a rendőrség.
Nagy Zsófia, az Országos Mentőszolgálat ügyeletese az MTI-nek azt mondta, hogy három embert vittek kórházba a baleset helyszínéről.
A HM közölte, hogy az első helikopter a minisztert szállító autóval karambolozó járműben utazó embert vitte a Honvédkórházba súlyos hasi sérülésekkel. A második helikopteren volt a honvédelmi miniszter, akit jelenleg is vizsgálnak.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata korábban azt közölte, hogy a két személyautó Szécsény és Hollókő között ütközött össze délután 5 óra körül, a balesetet az első információk szerint nem a minisztert szállító autó okozta.
Programja szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter fideszes képviselőtársával Balla Mihállyal tartott volna közös sajtótájékoztatót a rezsicsökkentésről fél 6-tól Szécsényben.