Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A rezsicsökkentés elsősorban a szegényeknek segít"

A rezsicsökkentés elsősorban a szegényeknek segít - jelentette ki Rétvári Bence csütörtökön egy budapesti lakossági fórumon. A közigazgatási minisztérium államtitkára hangsúlyozta: a kormány dolga a családok kiadásainak csökkentése, mert ezzel érhető el a társadalom életszínvonalának emelése.


Dátum: 2013-09-19 20:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:28:09.967633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA rezsicsökkentés mellett a minimálbér emelését és az egykulcsos adó bevezetését emelte ki, mert szerinte ezekkel a lépésekkel lehet megállítani a szegénység elterjedését.

\xa0\xa0\xa0

Rétvári Bence a néhány száz emberből álló hallgatóság előtt ismertette a rezsicsökkentés lépéseit. Leszögezte: egy családi házas, négytagú háztartás Budapesten évente akár 100 ezer forintot is megspórolhatott az eddigi intézkedések hatására. Ismertette: összesen 400 milliárd forint marad az állampolgároknál a kormány intézkedéseinek hatására.

\xa0\xa0\xa0

Nem kell sajnálni a szolgáltatókat', 'Rétvári Bence hangsúlyozta: nem igaz az ellenzék azon állítása, hogy nem fenntartható a rezsicsökkentés, hiszen a kormány majdnem százmilliárd forintot fordít energiatakarékossági programokra.

\xa0\xa0\xa0

Az államtitkár élesen bírálta a baloldali ellenzéket, amiért az támadja a rezsicsökkentést. Szerinte nem kell sajnálni a szolgáltatókat, akik ezermilliárd forintot vittek ki az országból nyereségként, "ebből pedig futja még pár évig a rezsicsökkentés terheinek elviselése".

']

Kapcsolódó elemek