Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két kilométer kerékpárutat adtak át Tatabányán

Átadták pénteken a tatabányai kerékpárút-hálózat utolsóként elkészült, két kilométeres szakaszát, így az Óvárostól több mint hat kilométeres kerékpárúton lehet biciklizni Tata irányába.


Dátum: 2013-09-20 10:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:28:15.493031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a kerékpárút csatlakozik az építés alatt álló, hét kilométer hosszú Tata-Tatabánya kerékpárúthoz, amely az Által-ér völgyében, Vértesszőlős érintésével köti majd össze a két települést.

A tatabányai önkormányzat a beruházásra 148 millió forintot nyert a Közép-Dunántúli Fejlesztési Ügynökség pályázatán és az összeget 16 millió forinttal egészítette ki.

Kapcsolódó elemek