Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér: A politikai elítéltek nemet mondtak a diktatúrára

Az 1945 és 1956 között kivégzett politikai elítéltek nemet mondtak a diktatúrára, és az életük árán is igent mondtak a nemzet életére - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Budapesten.


Dátum: 2013-09-20 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:28:17.689142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A házelnök az 1945 és 1956 között kivégzett 352 politikai elítélt emlékére a XI. kerületben állított Memento emlékműnél mondott beszédében kiemelte: voltak, akik minden kényszerítő körülmény ellenére is nemet tudtak mondani. Áldozatuknak, "ennyi kínnak és könnynek" volt értelme, hiszen nekik is köszönhető, hogy az országban nem sikerült mindent a szocializmus képére formálni - tette hozzá.

A Politikai Elítéltek Közössége által szervezett megemlékezésen Kövér László úgy fogalmazott: azokra emlékeznek, akik harcoltak a szovjet gyarmatosítás és "az életidegen, velejéig romlott rendszer" ellen, akiket nem rettentettek vissza a Vörös Hadsereg fegyverei, a deportáltak rettenetes sorsa, a kiépülő börtönvilág iszonyata, akik nem fogadták el, hogy Magyarország a Szovjetunió gyarmata legyen, és egy aljas, emebtrelen diktatúra alatt élje mindenapjait.

A legkülönfélébb emberek voltak, de mind felismerték a rendszer aljasságát és embertelenségét, ezért harcoltak, hogy a nemzet élhessen, és közben "a maguk életét nem számították" - hangsúlyozta. Mint mondta, volt, akinek sikerült nyugatra mennie, de volt akit elnyeltek a börtönök, az internáló táborok.

Kövér László arról is beszélt, hogy ma keveset tudni az 1945 utáni ellenállás tagjairól. A rendszerváltozás után a politikai elítéltek közössége újra harcba szállt, ezúttal a feledés, a hazugságok és a rágalmak ellen - mutatott rá.

A megemlékezés végén Kövér László az Országgyűlés nevében koszorút helyezett el az emlékműnél.

Kapcsolódó elemek