"Ez elment vadászni...", de a pecsenyét is ő sütögeti
A Fidelitas országgyűlési képviselői hétfőn írásbeli kérdést intéztek Medgyessy Péter miniszterelnökhöz a magyar és a román kormányfő hétvégi közös vadászgatásával kapcsolatban.
Dátum: 2003-08-18 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:39.718309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A román kormányszóvivő hétvégi nyilatkozatából kiderült, hogy hazánkban együtt vadászott a román és a magyar miniszterelnök. Úgy látjuk, hogy a szocialisták ragaszkodnak a régi szokásaikhoz. A kiváltságosok vadászaton dönthetnek az ország és az állampolgárok ügyeiről.
A Fidelitas országgyűlési képviselői az új nemzedék nevében "Vadászat" címmel írásbeli kérdést tesznek fel a mai napon Medgyessy Péter miniszterelnöknek.
A Fidelitas a következő kérdésekre kíván választ kapni a kormányfőtől a vasárnapi vadászattal kapcsolatban:
1. Kik voltak még azok a magyar kormánytagok, akik részt vettek a vadászaton?
2. Melyik pénzintézet bankárai voltak jelen?
3. Részt vett-e a vasárnapi vadászaton az a Mudura Sándor, akinek a különböző cégcsoportjai már többször jutottak közpénzhez?
4. Mekkora volt a vadászat költsége és ki fedezte azt?
Budapest, 2003. augusztus 18.
Fidelitas
fidesz.hu