Kétharmados törvény tilthatja a közműcégek profitszerzését
A közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvénnyel a parlament megtiltaná a profitot a monopóliumnak minősülő közszolgáltatást végző cégeknek - mondta Rogán Antal, pénteken Csepelen. Ugyanitt Németh Szilárd polgármester köszönetet nyilvánított a soroksáriaknak és a csepelieknek, hogy több, mint 18 ezer aláírással támogatták a rezsicsökkentést.
Dátum: 2013-09-20 21:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:28:27.553391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA Fidesz frakcióvezetője a sajtótájékoztatón kiemelte: a jogszabály értelmében olyan módon kellene az árképzést végrehajtani, hogy az magában foglalja a szolgáltatás előállításának költségét és a fejlesztési, karbantartási költségeket, azonban profitelvárásról nem lehetne szó.', 'Ezzel összefüggésben hangsúlyozta: a Fidesz-frakcióban éles viták bontakoztak ki, hogy biztosítsanak-e alkotmányos védelmet a rezsicsökkentésnek.\xa0Ez a kérdés azért merült fel, mert a Fidesz képviselőcsoportjának tagjai nem bíznak a szocialistákban, hiszen kormányzásuk idején - kampányuk ellenére -, nem rezsit csökkentettek, hanem drasztikusan emelték az árakat – fűzte hozzá.
\xa0\xa0\xa0
„Bár azt gondolom, a szocialisták nem fognak kormányra jutni 2014-ben, de hát nemcsak 2014 van, hanem később is vannak évek, ezért komolyan felmerült bennünk az, hogy a rezsicsökkentés kapjon alkotmányos védelmet" – vélekedett a frakcióvezető.', 'A\xa0parlament pusztán a működési körülményeket szabályozná', 'Szavai szerint ez azt jelentené, hogy kétharmados lenne a közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvény, amihez először szükség lenne az alaptörvény módosítására. A Fidesz-frakció a következő két hétben vitatja meg a kérdést, és ha az alkotmányos védelem szükségessége mellett dönt, felkéri a kormányt, készítse elő az alaptörvény-módosítást, a nonprofit közműszolgáltatásokról szóló törvényt pedig eleve minősített többséget igénylő jogszabályként terjessze be a Háznak - fogalmazott.', 'Újságírói kérdésre reagálva Rogán Antal kifejtette: nem szükséges a közműszolgáltatások nonprofitosításához a többségi állami tulajdon megszerzése. Hozzátette: a nonprofittá alakítás egyszerű törvényi előírás, amellyel a parlament pusztán a működési körülményeket szabályozná. „Ha a szolgáltatók elfogadják a feltételeket, működhetnek tovább” – mutatott rá.', 'Németh: A rezsicsökkentés a Fidesz politikájának a sarokköve', 'Soroksáron több, mint 3800, míg Csepelen 14 ezernél is több aláírás gyűlt össze a rezsicsökkentés védelmében – jelentette ki Németh Szilárd – a XXI. kerület polgármestere. Ennek kapcsán megjegyete, az aláírásgyűjtők azt mondták, hogy itt egy nagyon erős, nagyon összetartó közösség van.', 'Kiemelte, hogy a rezsicsökkentés a Fidesz politikájának sarokköve. A kormánypárti politikus ezzel összefüggésben elmondta, hogy a napokban száznál több helyszínen zajló fórumok lehetőséget adnak arra, hogy a Fidesz kapcsolatban maradjon az emberekkel, és megvédje a rezsicsökkentés politikáját.']