Kósa: Rezsiügyben eddig mindig hazudtak a szocialisták
A szocialista kormányok mindig azt tartották szem előtt, hogy a szolgáltatóknak mi a jó, nem pedig az embereknek – mondta el Kósa Lajos a Hír Televízió P8 műsorában. Beszélt arról is, a rezsicsökkentés nem kampánytéma.
Dátum: 2013-09-22 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:28:36.109851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA szocialisták nem foglalkoztak ezzel, inkább azt nézték, hogy az ő általuk privatizált közművagyon tulajdonosi köre megtalálja-e számításait – fejtette ki Debrecen polgármestere. A privatizáció után meg lehet nézni az árgörbéket, a Gyurcsány-Bajnai korszakban elszabadultak az árak. „Erre épeszű magyarázat nincs, nagyon nagy hátrányban vagyunk”– fogalmazott.', '„Nem értem, hogy a szocialisták miért arra teszik fel a politikai krédójukat, hogy jó legyen a rezsiszolgáltatóknak – tette fel a kérdést. Mint mondta, rezsiügyben eddig mindig hazudtak a szocialisták. „Jó visszaemlékezni rá: Gyurcsány Ferenc több mint tízszer emelte az árakat” – emlékeztetett Kósa.', 'Az elején ők is azt mondták, hogy blöff, hazugság a Fidesz részéről a csökkentés, de ez nem így van. Csak a távhőt megvizsgálva, 26 milliárdról 21 milliárdra csökkent a magyar családok távhőtartozása – húzta alá.
']