Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fideszes győzelem Baján

A Fidesz jelöltje, Kovács Csaba nyerte Baján a 3-as számú önkormányzati választókerületben vasárnap tartott időközi választást – közölte a helyi választási iroda vasárnap az MTI-vel.


Dátum: 2013-09-22 21:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:28:40.237713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\nMásodik helyen Teket Melinda, baloldali pártok, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció (DK) közös jelöltje végzett, a jobbikos Markó György lett a harmadik, az LMP-s Ikotity István a negyedik. A Fidesz jelöltjére 467-en voksoltak, míg a három baloldali párt közös jelöltje 406 szavazatot kapott.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Jobbik jelöltje Markó György, a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje Ikotity István 4 százalékot ért el.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A választókörzet szavazásra jogosult polgárainak 34 százaléka, 996 ember élt szavazati jogával, illetve adott le érvényes szavazatot.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A szavazatok összeszámolása azért húzódott el, mert az egyik szavazókörben többször újraszámolták a voksokat.

\xa0\xa0\xa0

A Fidesz vasárnap esti közleménye szerint a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy közös jelölt elbukott. Ez egyértelmű üzenet a baloldalnak, az emberek nem kérnek azokból, akik egyszer már tönkretették Magyarországot.', 'Az időközi választást azért kellett tartani, mert az egyéni választókerületben megválasztott Bálint Tünde, a Fidesz-frakció vezetője 2013 májusában meghalt.']

Kapcsolódó elemek