Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszületett a béke, de még ingatag...

Aláírta a békemegállapodást a libériai kormány és két lázadószervezet. A nyugat-afrikai országban 14 éve dúló polgárháborút lezárni hivatott szerződés pontot tesz az átmeneti kormány megalakításának ügyében kirobbant vitára. A megállapodás értelmében októberben átmeneti kormányt alakítanak, amely 2006 januárjáig irányítja majd az országot.


Dátum: 2003-08-19 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:41.894773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A békemegállapodás aláírását az tette lehetővé, hogy a nemzetközi közösség nyomására a LURD felhagyott az ország alelnöki posztjának betöltésére vonatkozó követelésével. A felek abban állapodtak meg, hogy a legrövidebb időn belül megkezdik a tárgyalásokat az elnök és az alelnök személyének kijelöléséről. Kofi Annan ENSZ-főtitkár máris üdvözölte a békemegállapodás megkötést, és arra kérte az érintett feleket, hogy használják ki a kedvező alkalmat a béke helyreállítására és az ország stabilitásának megteremtésére.

Forrás: HírTV

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek