Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Előterjesztés készül a nemzeti jelentőségű intézményekről

Előterjesztés készül az oktatási-nevelési támogatások rendszerének átalakításáról a Magyar Állandó Értekezlet novemberi ülésére - közölte Balog Zoltán az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottság keddi budapesti ülésén.


Dátum: 2013-09-24 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:29:01.403629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szintén előterjesztés készül a nemzeti jelentőségű intézményekről - tette hozzá az emberi erőforrások miniszter kérdésre válaszolva. Mint mondta, többi között rögzítenék, hogy mely intézmények, milyen alapon tartozhatnak ebbe a körbe.

Balog Zoltán éves beszámolójában kitért arra, hogy a külhoni oktatásra a tárcánál 868 millió forint áll rendelkezésre, ami növekedés az előző esztendőkhöz képest. A jövő évi büdzsében több prioritás is szerepel, azt már most jelezte, hogy az oktatási programokra jutó támogatásokat 50 millióval emelik majd.

Kapcsolódó elemek