A Fidesz a nyugdíjasok pártján van
A Fidesz nemcsak szavakban, hanem cselekedeteiben is a nyugdíjasok mellett áll; arcátlanság és szégyenletes az, amit a baloldal művel, ahogy megpróbálja kampánycélokra felhasználni a nyugdíjasokat – hangsúlyozta keddi sajtótájékoztatóján Hoppál Péter, reagálva az MSZP-s Korózs Lajos szavaira. A szóvivő arról is beszélt, hogy a a kormány minden segítséget megad a Pető Intézetnek.
Dátum: 2013-09-24 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195902
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:29:02.621230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz szóvivője felhívta arra is a figyelmet, hogy a rezsicsökkentés is a legnagyobb mértékben a nyugdíjasokat segíti. Elmondta azt is, november 1-től folytatódni fog a rezsicsökkentés programja. Emlékeztetett, a szocialisták nemhogy csökkentették volna a rezsit, pénzt hagytak volna a nyugdíjasok zsebében, hanem rekordmagasra emelték a rezsitételeket; a szocialisták kormányzásuk idején 15-ször emelték meg a gáz árát. Én nem tudom, maradt-e még valaki Magyarországon, aki Korózs Lajosnak és a baloldal elhíresült politikusainak hisz nyugdíjügyben, hiszen ők már kimutatták a foguk fehérjét, bebizonyították, hogy amikor hatalmon vannak, hogyan gondolkodnak és cselekszenek a nyugdíjasok ügyeiben – fogalmazott Hoppál Péter.
A Fidesz szóvivője arra is felhívta a figyelmet, hogy az idén júliusban hatályba lépett új Büntető Törvénykönyv minősített esetnek tekinti az idősek sérelmére elkövetett rablást, fizikai bántalmazást, kifosztást, sikkasztást és csalást. A Fidesz nemcsak szavakban, hanem cselekedeteiben is a nyugdíjasok mellett áll; arcátlanság és szégyenletes az, amit a baloldal művel, ahogy megpróbálja kampánycélokra felhasználni a nyugdíjasokat – szögezte le Hoppál Péter.
Az MSZP meg akarja szüntetni a szociális temetést. Az MSZP, amihez nyúl, ott rosszat tesz. Ez azt jelenti, el akarják törölni a rászorultak számára biztosított ingyenes temetést. Ilyen ma a baloldal Magyarországon – reagált Hoppál Péter.
A szóvivő kitért a Pető Intézet ügyére is. Hoppál Péter leszögezte, az intézet körüli ügy tele van hazugságokkal, visszataszító eszközökkel élnek a baloldalon. Akik a Pető Intézet mellett kardoskodnak ma, ők voltak azok, akik az intézet megszorításai ügyében döntéseket hoztak 2005 körül - emlékeztetett. „Szeretném a beteg gyermekek szüleit és az intézet dolgozóit is megnyugtatni, a kormány eddig is és ezután is minden segítséget meg fog adni a Pető Intézet számára. Az intézet működését a bukott baloldalon kívül semmi sem veszélyezteti” – fogalmazott a politikus. Elmondta, a kormány megduplázza a szerződés alapján az intézetnek járó 105 millió forintos kiegészítő támogatását, így kiegészül az eddig nyújtott közel félmilliárd forintos támogatás.