Sósavszivárgás a salgótarjáni MÁV pályaudvaron
Egy sósav vizes oldatát szállító 40 köbméteres vasúti tartálykocsi szivárgása miatt kedden reggel 7 óra előtt húsz percre leállították a salgótarjáni rendező pályaudvar és a közeli 21-es főközlekedési út forgalmát. A vonatok ezt követően zavartalanul, menetrend szerint közlekednek - tájékozatta az MTI-t Kavalecz Imre, a Mávinform munkatársa.
Dátum: 2003-08-19 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:42.482628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabó János alezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-nek elmondta: a tűzoltók vízfüggönnyel akadályozták meg a sósavgőz továbbterjedését. A rendőrség és a mentők is a helyszínen vannak, és dolgoznak a MÁV vegyi elhárító szakszolgálatának munkatársai.
A környék lakóit a megyei katasztrófavédelem szakemberei hangosbeszélőn felszólították, hogy csukják be lakásuk ablakait, ajtóit.
Az eddigi vizsgálatok szerint a tartálykocsi csapjának egy hibás alkatrésze okozta a sósavszivárgást és -csöpögést - tájékoztatta az MTI-t Besenyei József, a MÁV főmenetirányítója.
Elmondta továbbá, hogy a MÁV intézkedett a hibás alkatrész sürgős kicseréléséről. Addig is a tűzoltók semlegesítik a csöpögést, illetve felfogják a kifolyó sósavat, hogy az ne szennyezze a talajt.
A meghibásodott kocsi Somoskőújfaluról egy Szolnok melletti feldolgozó üzembe tart.
MTI - fidesz.hu