Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét életét vesztette egy amerikai katona

Ismét életét vesztette egy amerikai katona Irakban. A katona életét robbanószerkezet oltotta ki Bagdadban, az iraki főváros többségében síiták lakta Karada kerületben. A középső parancsnokság szűkszavú közleményben jelentette be az újabb veszteséget. A helyi idő szerint délután két órakor történt eset részleteiről nem számoltak be. Csak annyit közöltek, hogy "ellenséges cselekedet" történt.


Dátum: 2003-08-19 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:42.782710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


E halálesettel 61-re emelkedett azoknak az amerikai katonáknak a száma, akik azután vesztették életüket különböző támadásokban, hogy május 1-jén George Bush amerikai elnök befejezettnek nyilvánította a nagyobb harci cselekményeket.

Az ITAR-TASZSZ az al-Dzsazíra arab hírtelevízióra hivatkozva azt jelentette, hogy gránátvetőkkel támadtak meg egy amerikai járőrt Bagdadban hétfőn, és e támadás következtében halt meg egy amerikai katona, három pedig megsebesült.

Forrás: HírTV

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek