Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyílt levél a Magyar Szocialista Párt részére

Nem telt el egy év sem Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő antiszemita parlamenti felszólalása óta, és a Magyar Szocialista Párt képviselői, Mesterházy Attilával és Steiner Pállal az élen, máris közös indítványt nyújtottak be a Jobbik képviselőivel, többek között Gyöngyösi Mártonnal együtt.


Dátum: 2013-09-25 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:29:17.106127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tették mindezt azt követően, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke tavaly decemberben a következő választ adta az egyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorában arra a kérdésre, hogy együttműködnek-e közös előterjesztések formájában a Jobbikkal a jövőben: "A vasárnapi nap után még ilyenben sem fogunk soha, még akkor sem, hogyha olyan ügy lesz, ami egyébként egyértelműen fontos Magyarország szempontjából. Akkor inkább megismételjük ugyanazt a kezdeményezést, hogy ezzel fejezzük ki a támogatásunkat a magyar Parlamentbe. Tehát mi azt mondjuk, hogy semmilyen módon nem fogunk a Jobbikkal még ilyen minimális esetekben se, vagy ennyire eklatáns esetekben sem kooperálni abban a tekintetben, hogy esetleg közösen adunk be egy beadványt."

Ugyanekkor Steiner Pál szocialista képviselő sajtótájékoztatóján a "politikai karantén" kapcsán arról beszélt, hogy az MSZP semmilyen intézményes kapcsolatot nem tart fenn a Jobbikkal a jövőben, így nem vesznek részt a velük  közös országgyűlési kezdeményezésekben sem, egészen addig, amíg politikai irányváltás nem lesz a Jobbikban.

Felszólítjuk a szocialistákat, hogy betartva korábbi ígéretüket, haladéktalanul vonják vissza aláírásukat arról az indítványról, amelyen az antiszemita kijelentéseket tevő Gyöngyösi Márton aláírása is szerepel!

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője

Kapcsolódó elemek