Rezsicsökkentés: százmilliós kötbérek
A szolgáltatók hibás számlák miatti kötbéreiről tartott sajtótájékoztatót szerdán Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának a vezetője és Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott. Németh Szilárd hangsúlyozta, a rezsicsökkentés sok visszásságra is felhívta a figyelmet.
Dátum: 2013-09-25 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:29:17.506993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus a Tigáz esetét tartja a legdurvábbnak, ahol 7,1 millió köbméter gázt számláztak úgy ki, hogy a gáz nem is jutott el az emberekig; 70 ezer ember kapott hibás számlát, és fizetett többet. 350 ember pedig kevesebbet fizetett, mint amennyit fogyasztott. Itt az ideje, hogy rendbe tegyék a cégek a számlázási gyakorlatukat, nem fogjuk engedni, hogy hasraütésszerűen állítsanak ki számlákat – jegyezte meg a fideszes képviselő.
A csepeli polgármester egy másik problémára is kitért. Többen hívták fel amiatt, hogy a villamosenergia és a gázszolgáltatók elkezdtek visszamenőlegesen behajtani pénzeket az önkormányzatoktól. Németh Szilárd bejelentette, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz fordul az ügyben. A politikus felhívta a figyelmet arra, a rezsicsökkentés sok visszásságra is felhívta a figyelmet.