Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A rezsicsökkentés mindannyiunk érdeme"

Több mint tizennyolcezer önkéntes vett részt országszerte a rezsicsökkentés védelmében indított aláírásgyűjtő programban, ami hallatlan erő, és nagyon nagy támogatást jelent a kormány számára - mondta Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere egy, a kerületben tartott, rezsicsökkentéssel kapcsolatos lakossági fórumon. Ugyanitt Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára arról beszélt, a rezsidíjcsökkentés és az elmúlt három év eredménye minden magyar család és polgár érdeme. Képgalériánk megtekinthető itt.


Dátum: 2013-09-26 01:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:29:26.439815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fónagy János úgy fogalmazott, az elkövetkezendő hónapokban „sorsdöntő szerepe lesz annak a 2,5 millió embernek, aki aláírásával támogatásáról biztosította a kormány politikáját”.

A politikus elmondása szerint, „2010-ben Magyarország vert helyzetben volt”, gazdaságát tekintve szinte „egy háborús helyzet utáni állapotot mutatott.” Csökkent a fizetések értéke, magas volt az infláció, az államadósság és a költségvetés hiánya. A baloldali kormányok eladósították az országot, hazánk a túlzottdeficit-eljárás szégyenpadjára ült uniós tagságának kezdete óta, a Bajnai-kabinet pedig a 2008-as év végén olyan nagy összegű hiteleket vett fel az egyévi túlélése érdekében, amely „megrogyasztotta az országot” – sorolta Fónagy János, megjegyezve, annak idején a szocialisták jóval áron alul értékesítették a közműcégeket, amelyek jelentős része külföldi multinacionális cégek kezébe került. Magyarország nem volt a maga ura; a rossz bankárok, a mohó multik és a brüsszeli bürokraták diktálta feltételek között élt – jegyezte meg az államtitkár.

Fónagy János felhívta a figyelmet, az Orbán-kormány 2010 őszén befagyasztotta az energiaárakat, 2011-ben egy intézkedés pedig megváltoztatta a gáz díjának számítási módját. Ez a két tétel 2011-ben és 2012-ben évente mintegy 200 milliárd forint megtakarítást eredményezett, ennyivel több maradt a magyar családok zsebében – fűzte hozzá az NFM parlamenti államtitkára.

A kormánypárti politikus elmondta, a közműszolgáltatási törvénnyel az a deklarált szándékuk, hogy „olyan visszafordíthatatlan helyzetet teremtsenek, hogy a magyar családok érdekeit szolgáló szemléleten, rendszeren és a javuló statisztikákon már ne tudjon más sem változtatni”.

Fónagy János szavait azzal zárta, hogy a rezsidíjcsökkentés és az elmúlt három év eredménye minden magyar család és polgár érdeme. Hangsúlyozta, a kormány intézkedéseinek központjában a jövőben is a családok és mindazon emberek állnak, akik elsősorban munkájukkal szeretnének a saját életükön változtatni, ha pedig ezt életkoruk, családi helyzetük, egészségi állapotuk nem teszi lehetővé, számukra a kabinet olyan szociális környezetet kíván teremteni, amely méltó a XXI. századhoz és Magyarországhoz.

Kapcsolódó elemek