Orbán: A bajokra, kihívásokra munkával reagálunk
Magyarország ma már jobban teljesít, és képes arra, hogy növekedni akaró, dinamikus, nagy európai cégek stratégiai partnerévé váljon - hangsúlyozta Orbán Viktor csütörtökön, a Grundfos, a világ legnagyobb szivattyúgyártó cégének negyedik magyarországi gyárának avatásakor Székesfehérváron.
Dátum: 2013-09-26 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:29:39.531186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA kormányfő szerint nem véletlenül voltak itt a törökök 150, a habsburgok 400, és az oroszok 40 éven keresztül. A szívünk mélyén mi, magyarok mindig is tudtuk, Magyarország jó helyen fekszik, a magyarok tehetségesek, szeretnek is dolgozni, és ha ezeket a képességeket ki tudjuk használni, akkor nagy dolgokra is képesek vagyunk – fogalmazott. Orbán Viktor aláhúzta, tudtuk, hogy Magyarországban és a magyar emberekben mindig ott volt a lehetőség, hogy fontos szereplői legyenek a regionális, és ezen keresztül az egész európai gazdasági növekedésnek.', 'A miniszterelnök furcsának nevezte, hogy a 2008-as világgazdasági válság nyomán jutottunk el oda, hogy a hazánkban rejlő lehetőségeket ki tudjuk használni. A válság sokkhatással ért fel minden magyar ember számára, de rá is döbbentett bennünket arra, hogy hazánkat meg kell újítani, nem élhetünk úgy, mint korábban, valamint érdemesebb lesz a saját utunkat járni, és a saját fejünk után menni. 2010-ben a magyarok összefogása meg is teremtette a történelmi esélyt, hogy mi döntsük el azt, hogy milyen legyen, hogy nézzen ki és hogyan működjön Magyarország – fogalmazott. Orbán Viktor emlékeztetett, a magyar emberek egy olyan országot akartak maguknak, amely kihasználja adottságait, a maga útját járja, és így Európa egyik növekedési, gazdasági sikerközpontja lesz, ahol munkából nemcsak megélni, hanem gyarapodni is lehet.
\n']
Orbán Viktor hangsúlyozta, a Grundfos kiveszi a részét a tehetséges magyar fiatalok képzéséből is, ugyanis támogatást nyújt a műszaki felsőoktatási intézményeknek, valamint a cég társadalom iránti felelősségvállalását tükrözi, hogy a 80 megváltozott munkaképességű embert is foglalkoztat. A kormányfő köszönetet mondott a dán cégnek azért, hogy eddig 179 millió forinttal támogatta a magyar sportot, oktatást és a helyi közösségeket.
A kormányfő aláhúzta, a cég jól döntött, hogy ismét hazánkat választotta. Magyarország ma már jobban teljesít, és képes arra, hogy növekedni akaró, dinamikus, nagy európai cégek stratégiai partnerévé váljon. Abban bízok, hogy ez az új beruházás nemcsak a cég további növekedését és fejlődését fogja eredményezni, hanem kiszámítható jövőt is biztosít az itt dolgozó magyar embereknek – fogalmazott Orbán Viktor.
['\nSzakképzett munkaerő hiányában biztosan nem a városban épült volna fel a gyár', 'Lars Aagaard, a Grundfos cégcsoport alelnöke hangsúlyozta, hogy Dánián kívül a magyarországi jelenlétük a legnagyobb, és hamarosan 2500 dolgozójuk lesz. Elégedettségének adott hangot az állammal és a székesfehérvári önkormányzattal folytatott együttműködés, valamint a menedzsment és a dolgozók teljesítménye kapcsán.\xa0 Reményét fejezte ki, hogy az új gyárnak köszönhetően a Grundfos a víziközmű-szolgáltatási üzletágban versenyképes és fontos szereplővé lép elő. Megemlítette: az új gyárcsarnok 29 ezer négyzetméteres hasznos alapterületén az irodaterület mellett gyártóberendezések és korszerű tesztberendezéssel felszerelt kutatás-fejlesztési részleg található, amely révén megerősíthetik pozícióikat Közép-Kelet-Európában.
\xa0\xa0\xa0
Török László, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a Grundfos egy ütemben elvégzett legnagyobb építménye lett az új gyár. Az itt végzett tevékenység nagy tulajdonosi és vevői bizalomra épül, hiszen egydarabos, megrendelésre gyártott szivattyúkat gyártanak majd Európa egyik legnagyobb tesztmedencéjének segítségével.
\xa0\xa0\xa0
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester szerint a város csak ilyen beruházások segítségével maradhat a magyar gazdaság egyik meghatározó központja. Köszönetét fejezte ki, hogy a Grundfos ismét Székesfehérvárt választotta fejlesztéséhez. Megjegyezte, hogy szakképzett munkaerő hiányában biztosan nem a városban épült volna fel a gyár.
\xa0\xa0\xa0
A Grundfos vállalatcsoport ma a világ legnagyobb szivattyúgyártó cége, 45 országban 73 vállalata van. A cég a korábban Dániában folyó motorgyártást 2000-ben helyezte át Tatabányára. Egy évvel később megépült a második üzem is, majd 2007-ben átadták a székesfehérvári gyáregységet. Törökbálinton működik magyarországi értékesítési és szerviz központjuk, Budapesten pedig pénzügyi és informatikai szolgáltató központjuk. A Grundfos Magyarország éves árbevétele 2012-ben 122,5 milliárd forint volt, az idei tervekben 128 milliárd forint szerepel.']