Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulcsfontosságú az élelmiszeripar szerepe

Átadták a Kőröstej cégcsoport sajtüzemének új üzemrészét csütörtökön Hajdúböszörményben. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az új üzemcsarnok átadásakor elmondta: a 850 milliós beruházással száz új munkahelyet teremtenek a városban, a termelés az év végére 20 százalékkal nőhet. Kezdetben évi 1,5-2 ezer, később 3-4 ezer tonna sajtot állíthatnak elő.


Dátum: 2013-09-26 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:29:41.770603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter hangoztatta: a magyar élelmiszeriparnak van keresnivalója az arab világban, ezt bizonyítja a Kőröstej cégcsoport is, amely évi 21 ezer tonnás sajttermelésének kétharmadát értékesíti a külpiacokon, elsősorban az arab országokban. A Kőröstej augusztustól egy éven át kizárólagos sajtbeszállítója a jordániai hadseregnek - tette hozzá.  A kormány keleti nyitás stratégiáját az államtitkár sikeresnek nevezte, mondván, "nem ígértünk a levegőbe", hiszen az elmúlt két évben az élelmiszerexport az Egyesült Arab Emírségekbe 35 százalékkal nőtt, míg Katarba a kivitel 3,5, Kuvaitba pedig 1,5-szeresére emelkedett.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a magyarországi sajttermelés egyharmadát adta tavaly a Kőröstej négy vállalata. A magyar termelő szektorban az élelmiszeripar szerepét kulcsfontosságúnak nevezte, egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy csakis a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával lehet versenyképes a magyar élelmiszeripar az exportpiacokon. Kiemelte, hogy a cégcsoport hajdúböszörményi tagja, a Wassim Kft. üzemébe kizárólag környékbeli termelők szállítják a tejet, naponta 300 ezer litert használ fel az üzem.  "Magyarország célja, hogy a legerősebb országok között legyen a válság elmúltával, ehhez a mostani időszakra lehetőségként kell tekinteni, több lábon kell állni, nyitni kell a rohamosan fejlődő térségek felé" - húzta alá az államtitkár, aki a kormány segítségét ígérte a Kőröstejnek ahhoz, hogy 3-5 éven belül az EU legnagyobb sajtexportőre legyen az arab világban.

Kiss Attila (Fidesz-KDNP), Hajdúböszörmény polgármestere a foglalkoztatottság és az adóbevételek növelését mondta a fejlesztés legfontosabb hozadékának, és megemlítette, hogy még Dohában is találkozhatnak a vásárlók városuk nevével a termékeken.

Riad Naboulsi, a Kőröstej vezetője közölte: a négy telephelyen összesen nyolcszáz embert foglalkoztató cégcsoport új üzemében a legkorszerűbb technológiával új típusú sajtokat is fognak gyártani. A 850 milliós fejlesztéshez - amelynek keretében egy új szennyvíztisztítót is építettek - 425 milliót nyertek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap kereteiből - ismertette.

Kapcsolódó elemek