Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bővítenék az átkelők számát a Szlovén határszakaszon

A tervezett magyar-szlovén miniszterelnöki találkozó előkészítéséről és a két ország közötti határátkelők számának bővítéséről tárgyalt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára Igor Sencar EU-ügyekért felelős szlovén államtitkárral csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2013-09-26 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:29:42.867056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Éva, a külügyi és külgazdasági államtitkár sajtófőnöke az MTI-vel tudatta: Szijjártó Péter megállapodástervezetet adott át szlovén vendégének a két ország között határátkelők számának növeléséről. E szerint a magyar kormány azt javasolja, hogy a következő, 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban 10 új határátkelő létesüljön, hozzájárulva a magyar-szlovén gazdasági együttműködés fejlesztéséhez. Jelenlegi 8 határátkelő van a közös határszakaszon. A közlés szerint a felek egyetértettek abban, hogy Európa növekedési motorja Közép-Európa lesz, és a sikerhez különösen fontos a szoros magyar-szlovén kooperáció.

A szlovén államtitkár a nap folyamán a gazdasági és monetáris unió mélyítéséről, a bankunióval kapcsolatos kérdésekről, az Európai Unió bővítéséről, illetve a két ország energiapolitikai és infrastrukturális együttműködéséről egyeztetett magyar partnerével, Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkárral.

Kapcsolódó elemek