Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A baloldal politikusai nem örülnek a magyar emberek sikerének

Egyre többen dolgoznak Magyarországon, a foglalkoztatás nő, a munkanélküliség csökken – jelentette be Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője Bajnai Gordon pénteki nyilatkozatát puszta figyelemelterelésnek minősítette.


Dátum: 2013-09-27 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:29:53.093745, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója

„Magyarország nagyon jól tette, hogy nem hagyta magát dróton rángatni, és megszabadult a bukott baloldaltól” – szögezte le. Ezzel összefüggésben emlékeztetett: a hazai balliberálisok saját alkalmatlanságuk árát mindig a magyar családokkal fizetették meg.  Hangsúlyozta: a baloldal hazugságait hónapról hónapra győzik le a tények és az adatok. Összehasonlításként felidézte: a szocialisták kormányzása idején duplájára nőtt a munkanélküliség és csökkent a fizetések értéke. „Ezzel szemben most csökken a munkanélküliség és tartósan nő a bérek vásárlóereje” – szögezte le.

Bajnai eltörölné a családi adókedvezményt

További bizakodásra adhat okot Selmeczi Gabriella szerint az, hogy egy friss felmérés szerint a magyar nagyvállalatok több mint fele nyilatkozott úgy, hogy az infláció mértéke feletti béremelést tervez jövőre. A baloldal KSH-adatokra adott reakcióit a Fidesz szóvivője úgy kommentálta: „a baloldal politikusai nem örülnek a magyar emberek sikerének, és annak, hogy könnyebben boldogulnak a munkaerőpiacon”.

„Ezzel szemben a jelenlegi kormány a gyed extra bevezetésén dolgozik, illetve a rugalmas foglalkoztatás kialakításán” – mutatott rá. Egyúttal megjegyezte, hogy Bajnai Gordon pénteki nyilatkozata nem több, mint figyelemelterelés arról, hogy 532 milliárd forintos lakossági megszorítást terveznek Mesterházy Attilával. Ennek kapcsán hangsúlyozta: azt az eredményt, amit a magyar családok három év alatt elértek, most ők egy tollvonással elvennék és odaadnák a bankoknak és a multinacionális vállalatoknak.

„Bajnai egy adómátrixban él”

Selmeczi Gabriella portálunk kérdésére reagálva kifejtette: „Bajnai Gordon egy adómátrixban él, és bármilyen téma merül fel, neki mindig az adó jut eszébe, akár a rezsicsökkentésről, akár bármi másról van szó”. Egyúttal megerősítette: a Fidesz nem azért csökkentette a rezsit és vállalta fel ezeket a konfliktusokat, hogy utána adót vezessen be, „mi biztosan nem fogunk bevezetni rezsiadót”.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4253, 'source_type': 'media', 'source_id': 11414, 'target_type': 'article', 'target_id': 130863, 'relation_type': 'describes'}