Fidesz: Álszent a szocialisták javaslata
Rezsicsökkentésre, nem pedig álszent javaslatokra lett volna szüksége a magyar embereknek a szocialistáktól, ehelyett azonban csak rezsiemelést kaptak tőlük - reagált a Fidesz-frakció,arra hogy az MSZP vezetése az Országgyűlésnek pénteken alkotmánymódosító javaslatot nyújtott be "a valódi és fenntartható rezsicsökkentés érdekében".
Dátum: 2013-09-28 06:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:29:54.718224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlésük szerint a szocialisták kormányzása alatt minden volt, csak igazságos energiaárak nem: tizenötször emelték az energiaárakat, háromszorosára emelték a gáz árát, kétszeresére pedig az áram árát. 2010 előtt a magyar emberek fizették a legdrágább energiát Európában, éppen ez az oka a hátralékok felhalmozódásának is - emlékeztetnek.
A szocialisták álszent javaslata semmiben nem akadályozná meg a rezsicsökkentés eltörlését, sőt, a Gyurcsány-párt egyenesen megmondta, hogy a rezsicsökkentés alkotmányos védelme akadályozná őket programjuk végrehajtásában - jegyzik meg. A Fidesz-frakció jövő héten kezdi a vitát a rezsicsökkentés alkotmányos védelméről - zárul a közlemény.