Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A rezsicsökkentésért a szocialistáknak kellett volna harcolniuk"

Rogán Antal szerint baloldali pártként a szocialistáknak kellett volna harcolniuk a rezsicsökkentésért, és felvetni a bankadót, mégis a Fidesz vállalta magára az ezzel kapcsolatos teendőket és vitákat.


Dátum: 2013-09-28 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=196053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:29:55.461114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t"Olyan kérdéseket kellett felvetnünk, amelyeket igazából nekik kellett volna, de azért tettük mi, mert azt gondoljuk, ma ezek az ország sorskérdései, és nem azt néztük, mi a jobb vagy a bal, hanem hogy mivel tudjuk szolgálni a családok érdekeit" - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pénteki pécsi lakossági fórumon.\xa0Véleménye szerint Magyarország éppen ezért alapvetően egy jobb baloldalt érdemelne a mostaninál.

\xa0\xa0\xa0

Rogán Antal mintegy félezres hallgatósága előtt emlékeztetett arra, hogy a szocialista kormányok idején privatizálták az áram- és gázszolgáltató cégeket, és ezzel összefüggésben elszabadultak a rezsiárak. Rámutatott, hogy a szocialisták tizenötször emelték meg az energiaárakat, a gázét háromszorosára, a villanyét kétszeresére.

\xa0\xa0\xa0

1040 milliárd forint profitot vittek ki az országból', 'Ennek következtében a fizetésekhez viszonyítva az Európai Unió országai közül Magyarországon volt a legdrágább a gáz, és a második legdrágább a villamos energia. E terheket az emberek egyre nehezebben tudták vállalni, miközben a szolgáltatók a privatizáció óta 1040 milliárd forint profitot vittek ki az országból - mondta.

\xa0\xa0\xa0

A frakcióvezető hangoztatta, hogy a januári 10 és a novemberi 11,1 százalékos rezsicsökkentéssel a gáz ára a 2008. júliusi, az áramé pedig a 2007. februári szintre, és ezzel együtt az európai középmezőnybe kerül, a szolgáltatók kintlévősége pedig csökken.\xa0A kormányzat rezsicsökkentési intézkedéseivel összességében egy négytagú család 70-80 ezer, egy idős házaspár 60-70 ezer forintot takarít meg évente - közölte.

\xa0\xa0\xa0

"Olyan világot élünk, amelyben a közteherviselést ki kell szélesíteni"', 'Rogán Antal a rezsicsökkentés kétharmados törvénybe foglalásával kapcsolatban azt mondta, hogy bár vannak viták, ő támogatja a javaslatot, mert az egy esetleges kormányváltás esetén is védelmet adhat ezeknek az eredményeknek. Szavai szerint a támogató aláírásgyűjtésre azért van szükség, mert a rezsicsökkentés miatt a kormányt bel- és külföldön egyaránt sok kritika és támadás éri, és a parlament összetétele is változhat, de 2,2-2,5 millió ember akaratát nem lehet figyelmen kívül hagyni.

\xa0\xa0\xa0

Rogán Antal végezetül arra hívta fel hallgatósága figyelmét, hogy "nem a szavakból, hanem a tettekből kell kiindulni", és ha a baloldal beváltja ígéretét, hogy hatalomra jutása esetén több mint 500 milliárd forintot visszaad a bankoknak és a multinacionális cégeknek, akkor a költségvetés egyensúlyának érdekében veszélybe kerülhet a gyermekek után járó adókedvezmény, terítékre kerülhet a személyi jövedelemadó emelése vagy a nyugdíjak befagyasztása, azaz lakossági megszorítások következhetnek.

\xa0\xa0\xa0

"Arról szeretném meggyőzni a baloldali szavazókat - mondta -, érjék el, hogy a saját pártjuk megváltozzon, mert ha ezt fogják csinálni, az mindenkire nézve veszélyes."\xa0Véleménye szerint az emberek helyett inkább a bankok és a multik fizessenek még egy darabig, "elbírják, mert olyan világot élünk, amelyben a közteherviselést ki kell szélesíteni".']

Kapcsolódó elemek